NB I: egy meccsen kilenc szerzett gól – 40 év alatt negyedszer fordult elő

T. N., H. D.T. N., H. D.
Vágólapra másolva!
2021.04.25. 17:58
null
Ritkán szakad ki úgy a gólzsák, mint most a Paksnál (Fotó: Török Attila)
Mint ismert, a labdarúgó NB I 31. fordulójának vasárnapi játéknapján a Paks idegenben 9–2-re legyőzte a sereghajtó Budafokot. Az utóbbi 40 évben ez a negyedik alkalom, hogy egy csapat kilenc gólt szerzett egy magyar élvonalbeli bajnoki mérkőzésen.

 

A tizenegy gólos mérkőzés az élvonalban meglehetősen ritka, de az elmúlt 45 esztendőt tekintve – mellőzve a teljesség igényét – megesett, hogy az Újpesti Dózsa 8–3-ra elintézte a Ferencvárost 1976 májusában, Fazekas László öt gólt szerzett. Bő három évvel később a zöld-fehérek visszavágtak ugyan, de „csak” 7–1-re nyertek.

A nyolcvanas évek elején a Verebes József által irányított Rába ETO is ért el kiemelkedő eredményeket, 1981. december 5-én 9–2-es verést mért otthon az Ózdi Kohászra, de ugyanebben az idényben, csak 1982 tavaszán szintén Győrben – elsősorban Szentes Lázár mesterhármasának köszönhetően – a Debrecent is elintézte (8–1). Említést érdemel a Ferencváros 1982 novemberében elért 8–3-as győzelme a Népstadionban a Békéscsaba ellen.

Egyébiránt a kilencvenes évek elején (1992. április 4.) a Ferencváros – a későbbi Albert-stadionban – a Zalaegerszeget intézte el 7–0-val. Aztán persze az MTK-szurkolóknak biztosan emlékezetes marad 1995. október 28-a, amikor a kék-fehérek 8–2-re győztek a Győri ETO ellen.

Hasonlóan sokgólos mérkőzést az NB I-ben legutóbb 1996. november 23-án játszottak, akkor a Csepel 9–1-re lemosta a Békéscsabát a pályáról. Igaz, az 1999 októberében a mások mellett Tököli Attilával és Igor Nicsenkóval felálló Dunaferr 9–0-ra elintézte a Szegedet, de utóbbi csapat a télen visszalépett a bajnokságtól, és az eredményeit az MLSZ versenybizottsága törölte.

LABDARÚGÓ NB I
31. FORDULÓ

Budafoki MTE–Paksi FC 2–9(Medgyes S. 15., Takács R. 43., ill. Nagy R. 17., Papp K. 26., Hahn 38., 54., 90+1., Ádám M. 45., Bognár I. 58., 73., Szabó J. 71.)

Budapest,Budafoki MTE Sporttelep,zárt kapuk mögött.Vezette:Bognár T.

Legfrissebb hírek

Nyolc gól, büntető, dulakodás, kiállítás: őrült meccset nyert a Szentlőrinc

Labdarúgó NB II
2026.02.01. 15:55

Hárman küzdhetnek a feljutásért – vasárnap rajtol az NB II tavaszi szezonja

Labdarúgó NB II
2026.01.31. 12:20

NB II: szintet lép a Kozármisleny és az MTK együttműködése; új játékos Budafokon és Kécskén is

Labdarúgó NB II
2026.01.30. 15:52

Bognár György: Ha nem egy ilyen szerencsés góllal, akkor megnyerhettük volna a kapufákkal a meccset

Labdarúgó NB I
2026.01.25. 08:37

Felkészülés: a KTE legyőzte a Sepsit, harmadosztályú csapattól kapott ki a Vidi

Labdarúgó NB II
2026.01.22. 18:54

Az NB II-es Budafoknál folytatja a korábbi U-válogatott szélső

Labdarúgó NB II
2026.01.18. 09:18

NB II: megvan a Szentlőrinc és a Budafok első téli szerzeménye

Labdarúgó NB II
2026.01.16. 12:55

Az edzőváltás sem segített a Vidin, hiányoznak a gólok Budafokon és Zuglóban – ez történt ősszel az NB II-ben, 1. rész

Labdarúgó NB II
2025.12.09. 18:06
Ezek is érdekelhetik