NB I: az Eb után Cipruson folytathatja a válogatott védő

Vágólapra másolva!
2021.05.20. 09:13
null
Risztevszkit az új idényben valószínűleg már nem láthatják az Újpest FC lila-fehér szerelésében a fővárosiak szurkolói (Fotó: Tumbász Hédi, archív)
Minden bizonnyal Cipruson folytatja pályafutását az Eb-re készülő északmacedón válogatott Kire Risztevszki, akivel nem hosszabbított szerződést az Újpest FC.

 

A nyári átigazolási időszakban ballábas hátvédet kell keresnie az Újpest FC-nek, mert Kire Risztevszki minden bizonnyal távozik.

A 30 éves északmacedón hátvéd szerződése 2021. június 30-án lejár a lila-fehéreknél, és mivel a felek nem hosszabbítottak, szabadon igazolható játékosként kereshet magának új klubot. A match.cy ciprusi portál értesülése szerint nem is kell tovább keresgélnie, az AEL Limassol ugyanis szívesen látná. A cikk szerint az előző idényt a harmadik helyen záró, így az Európa-konferencialigában induló csapat már januárban szerette volna szerződtetni, mert Dusan Kerkez vezetőedző olyan futballistát keres, akire középen és a bal szélen egyaránt számíthat. Információnk szerint a klub napok óta tárgyal a futballistával, és ha minden a terv szerint halad, még a héten bejelenthetik a megállapodást.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS AZ ÚJPEST FC-NÉL
Érkezők:
Kölcsönbe érkezők:

Kölcsönből visszatérők: Szűcs Kristóf (FC Ajka)?
Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek: –

Kiszemeltek:
Távozók:
Kölcsönbe távozók:
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz: Victor Kantabadouno (guineai, Wakriya AC – Guinea)?
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk: Kire Risztevszki (északmacedón, AEL Limassol – Ciprus)

 

Legfrissebb hírek

Csoboth Kevin Törökországba igazolt – hivatalos

Légiósok
2025.09.10. 19:05

Továbbadhatják a Fraditól vett Traorét, lesz pénz Csobothra is, közel a bejelentés

Légiósok
2025.09.10. 12:05

Szánthó Regő a Vasas II-vel készül és várja az új lehetőséget

Labdarúgó NB II
2025.09.08. 14:09

Balogh Botond aláírt Törökországban – hivatalos

Légiósok
2025.09.08. 12:49

DVTK: Kovács Zoltán többet igazolt, mint ahogy előzetesen tervezte

Labdarúgó NB I
2025.09.08. 08:20

Zsótérral lett teljes a Vidi kerete, az Ajka és a Kozármisleny is aktív volt a piaci hajrában – NB II-es átigazolási körkép

Labdarúgó NB II
2025.09.06. 12:33

Rutinos támadóval lett teljes a Kozármisleny kerete

Labdarúgó NB II
2025.09.05. 19:14

Két év után távozott a rutinos támadó Kozármislenyből – hivatalos

Labdarúgó NB II
2025.09.04. 21:28
Ezek is érdekelhetik