NB I: BL-csapat csábítja a Kisvárda támadóját – mesés fizetéssel

2021.05.20. 09:46
null
Claudiu Bumba (balra) meghatározó játékosnak számít Kisvárdán, de nyártól Oroszországban folytathatja a pályafutását
Az FK Krasznodarhoz szerződhet a Kisvárda háromszoros román válogatott játékosa, a támadó középpályás Claudiu Bumba, akit hároméves szerződéssel csábít az ősszel a Bajnokok Ligája csoportkörében szerepelt orosz klub.

 

Bár Supka Attila távozását követően továbbra sem dőlt el, hogy a következő idényben ki irányítja a legutóbbi bajnokságot 5. helyen záró Kisvárdát, a keretben már most körvonalazódik néhány változás.

Az egyesület hivatalos honlapján jelentette be, hogy két évvel meghosszabbította Rubus Tamás szerződését, és a 31 esztendős belső védő mellett Ötvös Bence is marad. A 23 éves középpályás a téli átigazolási időszakban kölcsönbe érkezett a Nyíregyházától, most hároméves szerződést kötött vele a klub.

Claudiu Bumba viszont vélhetően távozik, a 27 éves román támadóért az orosz élvonalban szereplő FK Krasznodar jelentkezett be, amely információnk szerint három évre szóló szerződést és mesés fizetést ajánlott: az első idényében havi húszezer, a harmadikban havi harmincezer eurót keresne. A háromszoros válogatott futballista 2019 augusztusában szerződött a Kisvárdához, 62 mérkőzésen tíz gól és 12 gólpassz a mérlege.    

Az FK Krasznodar ősszel a Bajnokok Ligája csoportkörében szerepelt, a Chelsea és a Sevilla mögött, a francia Rennes-t megelőzve a 3. helyen zárt az E-jelű négyesben, így átkerült az Európa-ligába, melytől a Dinamo Zagreb búcsúztatta a 16 közé jutásért vívott párharcban. A következő idényben azonban nem indulhat a csapat a nemzetközi porondon, mert csak a 10. helyen végzett az orosz élvonalban, és az Orosz Kupából is kiesett a nyolcaddöntőben.

Az FK Krasznodar 2017-ben már igazolt az NB I-ből: a volt ferencvárosi Cristian Ramírez jelenleg is a klub játékosa.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A KISVÁRDÁNÁL
Érkezők: Ötvös Bence (Nyíregyháza Spartacus, kölcsön után végleg)
Kölcsönbe érkezők: –
Kölcsönből visszatérők: –
Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek: –
Kiszemeltek: –
Távozók:–
Kölcsönbe távozók:–
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz: –
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk: Claudiu Bumba
(román, FK Krasznodar – Oroszország)

 

Legfrissebb hírek

Máris szerződést bontott a Brazíliából hazatért támadóval az NB II-es Csákvár

Labdarúgó NB II
14 órája

Szerződésbontás az MTK-nál, két és fél év után távozik a bosnyák támadó

Labdarúgó NB I
2026.09.22. 13:33

Az ETO, a Nyíregyháza, az MTK és a ZTE is jelentett be új játékost a piaczárás után – körkép

Labdarúgó NB I
2026.09.21. 11:28

Supka Attila: Fájó módon veszítünk pontokat

Labdarúgó NB I
2026.09.19. 21:20

Képeken a Paks kisvárdai győzelme – galéria

Labdarúgó NB I
2026.09.19. 20:00

A Paks Kisvárdán szerezte meg első idegenbeli győzelmét

Labdarúgó NB I
2026.09.19. 18:49

NS-infó: a ZTE mégsem szerződteti a szerb balhátvédet

Labdarúgó NB I
2026.09.19. 16:34

Kimondani könnyű: nem szabad gólt kapni…

Labdarúgó NB I
2026.09.19. 12:04