NB I: Helyzetek nem voltak, inkább csak lehetőségek – Waltner

NAGY-PÁL TAMÁSNAGY-PÁL TAMÁS
2021.05.02. 07:16
A labdarúgó NB I 32., utolsó előtti fordulójában a Zalaegerszeg nulla nullás döntetlent játszott odahaza a Kisvárdával, ezzel kiharcolta a bennmaradást. Így értékeltek a találkozó után a vezetőedzők.

A Kisvárda vezetőedzője, Supka Attila részben volt elégedett.

„Három pontért jöttünk, az első félidőben benne is volt a játékunkban, a másodikban már nem annyira. Ezzel az egy ponttal is elégedettek lehetünk, mert azt jelenti, hogy több pontot szereztünk, mint az előző évadban. Ötödik helyen vagyunk, s a pozíciónkat szeretnénk is a jövő héten megtartani a Paks ellen hazai környezetben, ezzel beleírva magunkat a klubtörténelembe. Ezért mindent meg fognak tenni a játékosok, ahogy a mai mérkőzésen is. Igaz, sok hibával játszottak, de mind a két csapat próbálta kihozni magából a maximumot, ami most nagyon kevésre volt elég.”

A ZTE trénere, Waltner Róbert szerint igazságos eredmény született.

„Ikszes meccs volt, sajnos ma nem volt benne több. Helyzetek sem nagyon voltak, talán csak lehetőségek, abból nekünk több. A játék képe alapján a döntetlen igazságos. A Kisvárda masszív, jól védekező csapat. Az utóbbi öt meccsükön két gólt rúgtak és egyet kaptak, miközben nekünk a gólkülönbségünk elég jó, négy meccs alatt kaptunk két gólt és rúgtunk tízet. Azt gondolom, ez pozitív. Ráadásul mielőtt én átvettem ezt a csapatot, tíz meccsből nyert egyet, azóta pedig hat meccsből hármat nyertünk és kétszer ikszeltünk. Előreléptünk, és a legfontosabb a bennmaradás. Nem volt egyszerű, mert a DVTK nagyon szívta magát, a Honvédnak pedig nagyon erős kerete van. Ők még versenyben vannak egymással, mi meg így kiszálltunk.”

Videónkban a szakember arról is beszél, miért törhette volna meg a pályafutását, ha nem sikerül kiharcolni a bennmaradást, illetve, hogy miért hálás a családjának.

ÍGY ÉLTÉK MEG A ZALAEGERSZEGI SZURKOLÓK, HOGY ÚJRA MECCSRE MEHETTEK

DEMJÉN PATRIK ÉS A VÁLOGATOTT

LABDARÚGÓ NB I
32. FORDULÓ

ZTE–Kisvárda 0–0
Zalaegerszeg,ZTE Aréna,975néző.Vezette:Bognár T.

ONLIVE KÖZVETÍTÉS, ÉRDEKESSÉGEK, STATISZTIKÁK ITT!

NB I, 2020–2021, 32. FORDULÓ
HELYSZÍNJÁTÉKVEZETŐ
ÁPRILIS 29., CSÜTÖRTÖK
DVTK–Újpest FC 0–0
Miskolc,DVTK StadionAndó-Szabó Sándor
MTK Budapest–Mol Fehérvár FC 1–3
Budapest,Új Hidegkuti Nándor StadionErdős József
ÁPRILIS 30., PÉNTEK
Paksi FC–Puskás Akadémia 4–2
Paks,Paksi FC StadionZierkelbach Péter
MÁJUS 1., SZOMBAT
ZTE FC–Kisvárda 0–0Zalaegerszeg,ZTE ArénaBognár Tamás
Ferencvárosi TC–Mezőkövesd 2–1Budapest,Groupama ArénaBerke Balázs
MÁJUS 2., VASÁRNAP
17.00:Budafoki MTE–Budapest Honvéd(Tv:M4 Sport+)
Budapest,Budafoki MTE SporttelepVad II István
Az NB I góllövőlistája itt!
AZ ÁLLÁS
1. Ferencvárosi TC 32 22 9 1 67–21 +46 75
2. Puskás Akadémia 32 17 4 11 47–42 +5 55
3. Mol Fehérvár 32 15 8 9 64–38 +26 53
4. Paksi FC 32 14 8 10 75–59 +16 50
5. Kisvárda 32 11 10 11 25–35 –10 43
6. MTK Budapest 32 11 9 12 43–44 –1 42
7. Újpest FC 32 11 6 15 41–63 –22 39
8. Mezőkövesd 32 10 9 13 35–45 –10 39
9. Zalaegerszegi TE 32 10 7 15 54–53 +1 37
10. Budapest Honvéd 31 8 10 13 44–46 –2 34
11. Diósgyőri VTK 32 9 6 17 34–49 –15 33
12. Budafoki MTE 31 7 6 18 34–68 –34 27
Legfrissebb hírek

NB I: Vitális Milán a görög címvédőhöz igazolt, újabb dél-amerikaiak Zalaegerszegen – piaci körkép

Labdarúgó NB I
11 órája

Videó: azt hitte, gólt lőtt, majd ünneplés közben beleesett az alagútba a brazil játékos

Minden más foci
2026.08.09. 13:23

Négyet vágott Kisvárdán, és a tabella élére ugrott az Újpest – fotókon a hatgólos meccs legjobb pillanatai

Labdarúgó NB I
2026.08.09. 12:15

Videók: ezekkel a gólokkal győzte le a Real Madrid a Ferencvárost a Groupamában

Minden más foci
2026.08.09. 08:24

Szélesi: Értékes ez a győzelem, már csak azért is, mert újpesti részről ebben nagyon régen volt részünk

Labdarúgó NB I
2026.08.09. 07:06

Négy gólt szerezve nyert Kisvárdán az Újpest

Labdarúgó NB I
2026.08.08. 19:27

Soltész Dominik bízik benne, hogy még nem állt össze az Újpest

Labdarúgó NB I
2026.08.08. 12:09

Az U20-as Eb-győzelem hőse: Torma Luca három ötméterest is hárított a döntőben – videó

Vízilabda
2026.08.08. 10:26