NB I: „Szívfacsaró érzés volt a tévében nézni a Fradi meccseit!”

PUSZTAI VIOLAPUSZTAI VIOLA
Vágólapra másolva!
2021.05.02. 08:56
Nem is kérdés, nagyon várták már azt a napot a Ferencváros szurkolói, amikor ismét élőben buzdíthatják rekordbajnok csapatukat. Milyen volt a tévében végignézni, ahogy megnyerik a bajnokságot a zöld-fehérek? – erre is válaszoltak az NSO Tv által megkérdezett szurkolók. Videónkban azt is láthatják, hogyan telt meg újra élettel a Groupama Aréna környéke a csapat utolsó hazai bajnokija előtt. 


„Szívfacsaró érzés tévében nézni a bajnoki meccseket, de szerencsére ősszel azért kint voltunk a Bajnokok Ligája-találkozókon, annak örültünk nagyon” – osztotta meg velünk érzését az egyik Fradi-szurkoló azzal kapcsolatban, milyen volt azt megélni, hogy nem lehettek jelen, amikor bajnok lett a kedvenc csapatuk.

Videónkból az is kiderül, mennyire büszkék a zöld-fehérek idényben elért eredményeire, egyikük pedig azt is elárulja, mi lesz az első dolga, miután belép a Groupama Arénába.

NÉZZE MEG A ZTE SZURKOLÓKKAL FORGATOTT VIDEÓNKAT IS!

„Szívfacsaró érzés tévében nézni a bajnoki meccseket, de szerencsére ősszel azért kint voltunk a Bajnokok Ligája-találkozókon, annak örültünk nagyon” – osztotta meg velünk érzését az egyik Fradi-szurkoló azzal kapcsolatban, milyen volt azt megélni, hogy nem lehettek jelen, amikor bajnok lett a kedvenc csapatuk.

Videónkból az is kiderül, mennyire büszkék a zöld-fehérek idényben elért eredményeire, egyikük pedig azt is elárulja, mi lesz az első dolga, miután belép a Groupama Arénába.

NÉZZE MEG A ZTE SZURKOLÓKKAL FORGATOTT VIDEÓNKAT IS!

LABDARÚGÓ NB I
32. FORDULÓ

Ferencváros–Mezőkövesd 2–1(Nguen 23., 89., ill. Besirovic 64.)
Budapest,Groupama Aréna,3627néző.Vezette:Berke

ONLIVE KÖZVETÍTÉS, ÉRDEKESSÉGEK, STATISZTIKÁK ITT!

NB I, 2020–2021, 32. FORDULÓ
HELYSZÍNJÁTÉKVEZETŐ
ÁPRILIS 29., CSÜTÖRTÖK
DVTK–Újpest FC 0–0
Miskolc,DVTK StadionAndó-Szabó Sándor
MTK Budapest–Mol Fehérvár FC 1–3
Budapest,Új Hidegkuti Nándor StadionErdős József
ÁPRILIS 30., PÉNTEK
Paksi FC–Puskás Akadémia 4–2
Paks,Paksi FC StadionZierkelbach Péter
MÁJUS 1., SZOMBAT
ZTE FC–Kisvárda 0–0Zalaegerszeg,ZTE ArénaBognár Tamás
Ferencvárosi TC–Mezőkövesd 2–1Budapest,Groupama ArénaBerke Balázs
MÁJUS 2., VASÁRNAP
17.00:Budafoki MTE–Budapest Honvéd(Tv:M4 Sport+)
Budapest,Budafoki MTE SporttelepVad II István
Az NB I góllövőlistája itt!
AZ ÁLLÁS
1. Ferencvárosi TC32229167–21+4675
2. Puskás Akadémia321741147–42+555
3. Mol Fehérvár32158964–38+2653
4. Paksi FC321481075–59+1650
5. Kisvárda3211101125–35–1043
6. MTK Budapest321191243–44–142
7. Újpest FC321161541–63–2239
8. Mezőkövesd321091335–45–1039
9. Zalaegerszegi TE321071554–53+137
10. Budapest Honvéd318101344–46–234
11. Diósgyőri VTK32961734–49–1533
12. Budafoki MTE31761834–68–3427
Legfrissebb hírek

Tizenöt gólt szerzett a Ferencváros Magyar Kupa-meccsen Szarvaskenden

Labdarúgó NB I
21 órája

Férfi vízilabda Magyar Kupa: 18 gólos sikert aratott a BVSC és a Fradi is

Vízilabda
2025.09.12. 20:31

Izraelben folytatja a Ferencvárossal szerződést bontó támadó – hivatalos

Minden más foci
2025.09.12. 17:14

Vereség Oslóban, nehéz helyzetből várja a visszavágót a Ferencváros a női BL-selejtezőben

Bajnokok Ligája
2025.09.11. 20:56

Oroszországba adta kölcsön örmény játékosát az FTC – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.09.10. 18:01

Nigériai támadót igazolt a Kazincbarcika – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.09.10. 16:30

Szevikjannak jót tenne, ha elhagyná a Ferencvárost a Barcika örmény hátvédje szerint

Labdarúgó NB I
2025.09.10. 14:06

CIES-elemzés: bajnok lesz a Ferencváros, a Liverpool és a Real Madrid is

Minden más foci
2025.09.10. 13:02
Ezek is érdekelhetik