FTC: Katarban folytatja pályafutását a brazil támadó

2021.06.22. 14:58
null
Isael (balra) távozása már májusban biztossá vált (Fotó: Török Attila)
Az Umm Szalal hivatalos Twitter-csatornáján jelentette be, hogy szerződtette a Ferencvárostól ingyen távozó Isaelt. A közlemény szerint a futballista egy évre kötelezte el magát.

 

A bajnoki címvédő már május 10-én bejelentette, hogy Marcel Heister és Michal Skvarka mellett Isael is távozik az együttestől, az azonban csak most vált biztossá, hogy Katarban folytatja a pályafutását. Új csapata, az Umm Szalal az elmúlt idényben a katari élvonal tizedik helyén zárt.

A transfermarkt.de adatai alapján jelenleg 900 ezer eurót érő játékos az elmúlt idényben 28 bajnokin hat gólt és négy gólpasszt jegyzett a zöld-fehérek színében.

 

NYÁRIJÁTÉKOSMOZGÁS A FERENCVÁROSNÁL
Érkezők: Ryan Mmaee (belga–marokkói, AEL Limassol – Ciprus)
Kölcsönbe érkezők:
Kölcsönből visszatérők: Csernik Kornél (Soroksár)?, Csonka András (Budafoki MTE), Csontos Dominik (Soroksár), Ammar Ramadan (szír, Soroksár), Szánthó Regő (ZTE FC), Szécsi Gergő (Soroksár), Szerető Krisztofer (Soroksár)?, Takács Zsombor (Soroksár)?, Varga Ádám (Soroksár)
Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek:
Kiszemeltek: Sam Adekugbe (kanadai, Valerenga – Norvégia), Keanu Baccus (ausztrál, Western Sydney Wanderers – Ausztrália)
Távozók: Marcel Heister (horvát–német, Mol Fehérvár FC), Isael (brazil, Umm Szalal – Katar, szabadon igazolhatóként), Lovrencsics Gergő (lejár a szerződése), Michal Skvarka (szlovák, lejár a szerződése)
Kölcsönbe távozók:
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz:
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk:

 

 


 

Legfrissebb hírek

Cadu: A tengerparti esküvő után jöjjön az európai kupaősz!

Európa-liga
2 órája

NB I: Vitális Milán a görög címvédőhöz igazolt, újabb dél-amerikaiak Zalaegerszegen – piaci körkép

Labdarúgó NB I
Tegnap, 11:50

Mourinho, Vinícius és a Real Madrid a Fradi ellen – fotók a meccsről

Minden más foci
2026.08.09. 12:08

„A Ferencváros mintha tétmeccsre jött volna ki” – így látták a Real Madrid–FTC mérkőzést a spanyol újságírók

Minden más foci
2026.08.09. 09:29

Videók: ezekkel a gólokkal győzte le a Real Madrid a Ferencvárost a Groupamában

Minden más foci
2026.08.09. 08:24

José Mourinho: Látszik, hogy az FTC magas intenzitással játszik

Minden más foci
2026.08.09. 08:12

Fradi-gól és Real Madrid-győzelem a Groupama Arénában

Minden más foci
2026.08.08. 20:50

A Real Madrid megérkezett a Groupama Arénába – képek

Minden más foci
2026.08.08. 18:09