Mol Fehérvár: szerződtették az FTC-től távozó hátvédet – hivatalos

2021.06.16. 11:14
null
Marcel Heister (zöld-fehérben) a Honvéd helyett a Vidiben folytatja pályafutását (Fotó: Dömötör Csaba)
A labdarúgó NB I-ben szereplő Mol Fehérvár FC a hivatalos honlapján jelentette be, hogy szerződtette a szabadon igazolható Marcel Heistert.

A 28 éves Marcel Heister három évvel ezelőtt, az izraeli Beitartól érkezett a Ferencvároshoz, amelynek színeiben 97 tétmeccsen két gólt szerzett, 11-et előkészített, az NB I-ben eddig 70-szer lépett pályára. A fővárosi együttessel háromszor nyert bajnoki címet, majd idén nyáron távozott, miután a lejárt szerződését nem hosszabbították meg.

A horvát–német labdarúgó iránt a lengyel bajnoki aranyérmes Legia Warszawa, valamint az NB I-es Budapest Honvéd is érdeklődött, ám a Mol Fehérvár ajánlatát fogadta el.

„Örülök, hogy továbbra is Magyarországon folytathatom a pályafutásomat, a családommal nagyon megszerettük az országot. Külön köszönetet szeretnék mondani a Mol Fehérvár FC-nek azért, hogy hosszú távon számolnak velem. Bízom benne, hogy a következő időszakban sok szép fehérvári sikernek lehetek a részese. Alig várom, hogy bemutatkozhassak a Vidiben” – mondta Marcel Heister a molfehervarfc.hu-nak.

„Olyan válogatott szintű futballistát igazoltunk, aki tudja, hogy kell győzni. Ráadásul olyan poszton játszik, ahova mindig nagyon nehéz erősítést jelentő játékost hozni, márpedig ő ilyen. Nem indultunk nyerő helyzetből, mikor megkerestük, hiszen más klubokkal ellentétben csak a bajnokság végén vettük fel vele a kapcsolatot, miután bejelentették, hogy nem hosszabbít az előző klubjával. Nagyon komoly ajánlatokat utasított vissza és döntött úgy, hogy minket választ, aminek nagyon örülünk” – idézi a klubhonlap Kovács Zoltán sportigazgatót.

Heister a Mol Fehérvár második nyári érkezője, a székesfehérvári együttes korábban Michael Lüftner szerződtetését jelentette be.

A 28 éves védő az 55-ös mezszámot választotta. A klub arról nem számolt be, hogy Heister hány évre szóló szerződést írt alá.

NYÁRIJÁTÉKOSMOZGÁS A MOL FEHÉRVÁR FC-NÉL
Érkezők:Marcel Heister(horvát–német, Ferencváros, szabadon igazolhatóként), Michael Lüftner (cseh, FC Köbenhavn – Dánia, legutóbb kölcsönben Omonia Nicosia – Ciprus)
Kölcsönbe érkezők:–
Kölcsönből visszatérők:Tamás Olivér(Paksi FC)?,Zeke Márió(Budafoki MTE)?,Zsóri Dániel(Budafoki MTE)?
Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek:–
Kiszemeltek:–
Távozók:–
Kölcsönbe távozók:–
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz:Tordai Árpád(magyar–román, FC Viitorul – Románia)?
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk: Elek Ákos

Legfrissebb hírek

Máris szerződést bontott a Brazíliából hazatért támadóval az NB II-es Csákvár

Labdarúgó NB II
22 órája

Tokmac Nguennek hiányzik a Ferencváros, és tudja, ez az érzés sohasem múlik el

Minden más foci
2026.09.23. 10:52

Szerződésbontás az MTK-nál, két és fél év után távozik a bosnyák támadó

Labdarúgó NB I
2026.09.22. 13:33

Olvasóink többsége szerint szabályos volt Mariano Gómez találata a Nyíregyháza ellen

Labdarúgó NB I
2026.09.22. 09:22

Szavazzon! Szabályos volt-e a ferencvárosi Mariano Gómez egyenlítő gólja a Nyíregyháza ellen?

Labdarúgó NB I
2026.09.21. 19:16

Elbúcsúztatták Martos Győzőt

Magyar válogatott
2026.09.21. 13:04

Az ETO, a Nyíregyháza, az MTK és a ZTE is jelentett be új játékost a piaczárás után – körkép

Labdarúgó NB I
2026.09.21. 11:28

Borbély Balázs: Nem kell bosszankodnunk az eddig történtek miatt

Labdarúgó NB I
2026.09.21. 06:43