NB I: Németországból igazolt támadót a ZTE

V. Á.V. Á.
2021.06.15. 14:33
null
Beke Péter (középen) három évre írt alá a ZTE-hez (Fotó: zte.hu)
A labdarúgó NB I-ben szereplő Zalaegerszeg szerződtette Beke Pétert, aki korábban öt évet töltött el a Ferencváros utánpótlásában – írja a klub honlapja.

Utánpótlás-válogatott támadóval erősített a ZTE. Beke Péter 2017-ben igazolt a Hamburghoz, ahol az előző idényben a második csapatban játszott. A 20 éves labdarúgó korábban a Ferencváros utánpótlásában szerepelt.

„Nagyon izgatott vagyok, hogy egy ilyen nagy múltú együtteshez igazolhatok haza az NB I-be, és fiatalként megmutathatom, hogy mire vagyok képes a felnőtt futballban” – mondta el a ZTE honlapján a három évre aláíró Beke Péter.


NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A ZALAEGERSZEGI TE FC-NÉL
Érkezők: Beke Péter (HSV Hamburg II – Németország)
Kölcsönbe érkezők: Huszti András (Puskás Akadémia)
Kölcsönből visszatérők: Szabó Bence (NK Nafta – Szlovénia)?
Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek:

Kiszemeltek:
Távozók: Szalai Dániel (Budafok), Szépe János (lejárt a szerződése), Vass Patrik (lejárt a szerződése)
Kölcsönbe távozók:
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz: Artem Favorov (ukrán, Puskás Akadémia)?, Szánthó Regő (Ferencváros)?
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk: Futács Márkó (lejár a szerződése), Sandro Semedo (portugál, lejár a szerződése)

Legfrissebb hírek

NB II: öt távozó Szegeden és a BVSC-nél, négy a Soroksárnál, a Gyirmót három játékossal erősített

Labdarúgó NB II
8 órája

Négy szakember érkezését jelentette be az ETO FC

Labdarúgó NB I
9 órája

Továbbra is kölcsönben marad az MTK-nál a szlovén válogatott középpályás

Labdarúgó NB II
13 órája

Nyíregyháza: több országból is érdeklődnek a védő iránt; Beke végleg távozott

Labdarúgó NB I
17 órája

NS-infó: a Qarabaghoz tartó Várkonyi elbúcsúzott, Joao Victor is hiányzik, de jött egy új brazil kiszemelt

Labdarúgó NB I
19 órája

NB I: két idény után távozik a pályaedző a címvédőtől – hivatalos

Labdarúgó NB I
2026.06.29. 22:02

A ZTE védője a Qarabaghoz szerződik – NS-infó

Labdarúgó NB I
2026.06.29. 20:51

NB I: a ZTE FC bemutatta Filipe Celikkaya vezetőedző stábját

Labdarúgó NB I
2026.06.29. 13:09
Ezek is érdekelhetik