DVSC: északmacedón válogatott Barca-nevelés érkezett

M. D.M. D.
Vágólapra másolva!
2021.07.08. 14:21
null
David Babunszki (jobbra) kezet fog Tőzsér Dániellel (Fotó: dvsc.hu)
A labdarúgó NB I-ben újonc DVSC a hivatalos honlapján jelentette be az FC Barcelonában nevelkedett David Babunszki szerződtetését. A 27 esztendős északmacedón támadó középpályás két évre szóló szerződést kötött a Lokival.

David Babunszki Szkopjéban született, és 2006-ban, 12 esztendős korában került a La Masiára, majd az utánpótlás-együtteseknél eltöltött évek után 2013-ban mutatkozott be a katalánok B-csapatában, amelyben három év alatt összesen 48 találkozón, a spanyol másodosztályban 35 mérkőzésen lépett pályára. Játszott együtt többek között Adama Traoréval és Munir El Haddadival is.

Testvére, a nála csaknem két és fél évvel fiatalabb Dorian 2011 és 2015 között a Real Madridnál pallérozódott, most pedig Bulgáriában, a Botev Vracánál légióskodik.

David Babunszki 2016-ban közös megegyezéssel bontott szerződést a Barcával. Utána Szerbiában, Japánban, majd Romániában futballozott, az elmúlt fél évben a Viitorul Constanta játékosa volt, amelyben 13 román bajnokin szerepelt, és ő viselte a 10-es mezszámot.

Babunszki az északmacedón válogatottban eddig hétszer kapott lehetőséget, legutóbb 2017 márciusában ölthette magára a címeres mezt.

A támadó középpályás már megérkezett Debrecenbe, ahol két évre írt alá, és csütörtök délután csatlakozik a Telkiben készülő Lokihoz.

David Babunszki 2012-ben, még az FC Barcelona U19-es csapatának játékosaként (Fotó: Getty Images, archív)
David Babunszki 2012-ben, még az FC Barcelona U19-es csapatának játékosaként (Fotó: Getty Images, archív)


NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A DEBRECENI VSC-NÉL
Érkezők:
David Babunszki (északmacedón, Viitorul Constanta – Románia, szabadon igazolhatóként), Marko Nikolics (szerb, Budafoki MTE)
Kölcsönbe érkezők: Soltész Dominik (Bp. Honvéd, legutóbb kölcsönben FC Ajka)
Kölcsönből visszatérők*: Bényei Balázs (Debreceni EAC)?, Csősz Richárd (Kazincbarcika)?, Kundrák Norbert (Debreceni EAC)
Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek: Gyönyörű Gergő

Kiszemeltek: Jaroszlav Annics (ukrán, Rubikon Kijev – Ukrajna, próbajáték)
Távozók: Kinyik Ákos (Paksi FC), Szatmári Csaba (Diósgyőri VTK)
Kölcsönbe távozók:
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz:
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk:

*Azok szerepelnek a felsorolásban, akik az első keret tagjai voltak korábban.

Legfrissebb hírek

A Szpari tizenegyesek után kiesett, a Paks öt, a DVTK három gólt szerezve jutott tovább a kupában

Labdarúgó NB I
16 órája

Nagy csatában, az utolsó pillanatban kikapott a Debrecen a női kézilabda BL-ben

Kézilabda
18 órája

Nagy erőssége lehet a DVSC-nek Víctor Camarasa

Labdarúgó NB I
2025.09.12. 09:17

Jelentős elitligás tapasztalattal rendelkező középpályást igazolt a DVSC

Labdarúgó NB I
2025.09.10. 19:17

Csoboth Kevin Törökországba igazolt – hivatalos

Légiósok
2025.09.10. 19:05

Továbbadhatják a Fraditól vett Traorét, lesz pénz Csobothra is, közel a bejelentés

Légiósok
2025.09.10. 12:05

Szánthó Regő a Vasas II-vel készül és várja az új lehetőséget

Labdarúgó NB II
2025.09.08. 14:09

Balogh Botond aláírt Törökországban – hivatalos

Légiósok
2025.09.08. 12:49
Ezek is érdekelhetik