NB I: Dániából is bejelentkeztek Hahn Jánosért – sajtóhír

SZ. R.SZ. R.
2021.08.12. 11:45
null
Hahn Jánosért több külföldi csapat is bejelentkezett (Fotó: Szabó Miklós)
A dániai Der Nordschleswiger értesülése szerint a korábban Magyarországon is dolgozó Michael Boris által vezetett SönderjyskE is bejelentkezett az NB I 2020–2021-es idényének gólkirályáért, Hahn Jánosért.

A lap úgy tudja, a csapat már elkezdte a tárgyalásokat a Pakssal, az viszont még kérdéses, sikerül-e megegyezniük a feleknek. A támadó ismerőssel is találkozhatna a SönderjyskE csapatánál, hiszen a korábban a magyar U19-es és U21-es válogatottnál szövetségi edzőként, az MTK-nál pedig vezetőedzőként dolgozó Michael Boris irányítja a szakmai munkát a gárdánál.

A SöndersjykE együttesét 2004-ben alapították (a Haderslev FK, majd a HFK Sönderjylland jogutódjaként – a szerk.), és máris kupagyőztesnek mondhatja magát, az elmúlt évben megnyerte a Dán Kupát. A bajnokságban a 2015–2016-os évadban szerepelt a legjobban, második lett az FC Köbenhavn mögött.

Ahogy arról korábban beszámoltunk,az elmúlt bajnoki évadban 22 gólt szerző Hahn Jánosért az egyaránt lengyel Piast Gliwice, Slask Wroclaw és Wisla Kraków, valamint egy török élvonalbeli és egy német másodosztályú klub is érdeklődik. A 26 esztendős támadó értéke a transfermarkt.de adatai alapján jelenleg 750 ezer euró, szerződése pedig 2024-ig szól Pakson.

Megkerestük a Paksi FC-t; a klub nem kommentálja az információt, ha bejelenteni valója lesz, a hivatalos csatornáin megteszi.

Legfrissebb hírek

Az MLSZ szerint nem várható pénzügyi összeomlás az NB I-ben

Labdarúgó NB I
7 órája

Megtámadták Demjén Patrikot, súlyos sérülést szenvedett az MTK kapusa

Labdarúgó NB I
7 órája

Máris szerződést bontott a Brazíliából hazatért támadóval az NB II-es Csákvár

Labdarúgó NB II
21 órája

Szerződésbontás az MTK-nál, két és fél év után távozik a bosnyák támadó

Labdarúgó NB I
2026.09.22. 13:33

A lelátó népét is lázba hozza a nagy munkabírású Peter Agba

Labdarúgó NB I
2026.09.22. 11:47

Három meg nem adott gól, avagy a DVSC nem ért egyet az ítéletek MLSZ-indoklásával

Labdarúgó NB I
2026.09.22. 10:29

Micsoda hétvége: parádés kapusteljesítmények és látványos gólok az NB I-ben

Labdarúgó NB I
2026.09.22. 09:53

Preisinger Sándor: Az könnyelmű, akiben nincs alázat és felelősségérzet

Labdarúgó NB I
2026.09.22. 08:22