FTC: Csank szerint Csercseszov rendet vág az öltözőben

VAJDA GYÖRGYVAJDA GYÖRGY
2021.12.22. 18:22
null
Csank János (Fotó: Dömötör Csaba, archív)
Csank János mesteredző, korábbi szövetségi kapitány, a Nemzeti Sport szakértője a labdarúgó NB I őszi szezonját értékelte.

 

Dibusz az ősz legjobbja, kellemes kisvárdai meglepetés

„Nem bántásképpen mondom, de a hazánkban futballozó idegenek küzdelme zajlik az élvonalban, kivéve a Paksot. Más országokban is ez a trend, a gond az, hogy az NB I-ben dolgozó edzők a taktika terén is a külföldi trendeket próbálják követni, pedig örök igazság, a futballt ugyanúgy tizenegyen játsszák, mint a hőskorban, és a pályák sem lettek nagyobbak, ezért sok újat nem könnyű kitalálni. Nem is kell, viszont fel lehet készülni az ellenfelek játékából, s ha az ellenfél négy–négy–kettes hadrendben futballozik, akkor az én csapatom nem négy–négy–kettőben játszik. Apró, de döntő tényezők ezek – fogalmazott Csank János.

„A futballban sok minden megtörténhet, így a tavasszal meglepő eredmények is születhetnek, ám az ősszel bebizonyosodott, ezúttal is a Ferencváros az élvonal legerősebb csapata, s mint egykori Fradi-edző, szorítok is neki, meg azért is, mert kapus volt az új edző, sőt Sztanyiszlav Csercseszov egykor védett az általam irányított Vác ellen. Érkezésével újra rend és fegyelem költözik az öltözőbe, a nagyobb mellénnyel közlekedő játékosok olyan kicsik lesznek, hogy a pad alá is beférnek. Amíg a bajnoki címért nagy harc nem várható, a kiesés réme több csapatot is fenyeget. A körülményekre egyik klub sem hivatkozhat, nem úgy, mint a mi időnkben, bizonyára kevesen tudják, hogy annak idején négy hónapig nem kaptunk fizetést a Fradiban, mégis megnyertük a bajnokságot.”

AZ ÁLLÁS
1. Ferencvárosi TC 16 11 2 3 32–12 +20 35
2. Kisvárda 17 10 4 3 31–17 +14 34
3. Puskás Akadémia 16 9 4 3 25–18 +7 31
4. Mol Fehérvár 17 8 5 4 23–18 +5 29
5. Zalaegerszegi TE 17 6 5 6 25–33 –8 23
6. Mezőkövesd 17 6 4 7 19–27 –8 22
7. Paksi FC 17 6 3 8 42–36 +6 21
8. Budapest Honvéd 17 6 2 9 30–32 –2 20
9. Debreceni VSC 17 4 6 7 30–29 +1 18
10. Újpest FC 17 4 5 8 24–30 –6 17
11. MTK Budapest 17 4 3 10 13–31 –18 15
12. Gyirmót FC Győr 17 3 5 9 17–28 –11 14
Legfrissebb hírek

Tokmac Nguennek hiányzik a Ferencváros, és tudja, ez az érzés sohasem múlik el

Minden más foci
2026.09.23. 10:52

Olvasóink többsége szerint szabályos volt Mariano Gómez találata a Nyíregyháza ellen

Labdarúgó NB I
2026.09.22. 09:22

Szavazzon! Szabályos volt-e a ferencvárosi Mariano Gómez egyenlítő gólja a Nyíregyháza ellen?

Labdarúgó NB I
2026.09.21. 19:16

Elbúcsúztatták Martos Győzőt

Magyar válogatott
2026.09.21. 13:04

Az ETO, a Nyíregyháza, az MTK és a ZTE is jelentett be új játékost a piaczárás után – körkép

Labdarúgó NB I
2026.09.21. 11:28

Borbély Balázs: Nem kell bosszankodnunk az eddig történtek miatt

Labdarúgó NB I
2026.09.21. 06:43

Csak egyenlíteni tudott, értékes pontokat hullajtott el Nyíregyházán a Ferencváros

Labdarúgó NB I
2026.09.20. 21:24

Penge a kispadon – Thury Gábor jegyzete

Európa-liga
2026.09.18. 23:11