DVSC: a magyar válogatott támadó távozik – hivatalos

R. B.R. B.
2022.05.17. 13:48
null
Ugrai Roland távozik a DVSC-től (Fotó: Kovács Péter)
Alig több mint egy év után elhagyja a Debreceni VSC-t Ugrai Roland – számolt be róla a Hajdú-Bihar megyei klub a hivatalos honlapján.

A 29 éves labdarúgó 2021 márciusában szerződött az akkor másodosztályú Lokihoz, amelynek színeiben 36 tétmérkőzésen összesen 13 gólt szerzett és négy gólpasszt adott.

„Az együttműködés mind a két fél számára hasznosnak bizonyult, hiszen a támadó újra fel tudta építeni magát a DVSC-ben, és ezt szép és fontos gólokkal hálálta meg a klubnak” – olvasható a dvsc.hu-n.

A DVSC közleményében az áll, az ötszörös válogatott támadó új kihívásokra vágyik.

A békéscsabai származású játékos megfordult a Szombathelyi Haladásban, az FTC-ben, a DVTK-ban és a Budapest Honvédban, 2018 és 2020 között a görög Atromitoszban szerepelt.

Legfrissebb hírek

A Debrecen az ifi BL-trófea első nyertese

Kézilabda
17 órája

Kézilabda: a DVSC nyerte az első elődöntőt az ifjúsági leány BL-ben

Utánpótlássport
2026.06.06. 11:31

Másképpen nézi a futballt, mint a legtöbben – bemutatjuk Gert Remmelt, a DVSC edzőjét

Labdarúgó NB I
2026.06.05. 12:12

Kemenes Szabolcs lett a DVSC akadémiai igazgatója

Labdarúgó NB I
2026.06.04. 12:18

Magyar–kazah: este tíz után indul Budapestre az utolsó vonat Debrecenből

Magyar válogatott
2026.06.04. 12:02

A DVSC bejelentette Remmel kinevezését, finn és portugál edző is jön vele

Labdarúgó NB I
2026.06.03. 14:06

NB I: igazolt a DVSC és a Kisvárda, távozó Zalaegerszegen és Győrben – körkép

Labdarúgó NB I
2026.06.03. 13:54

A Vasas bejelentkezett a DVSC válogatott játékosáért – NS-infó

Labdarúgó NB I
2026.06.01. 12:37
Ezek is érdekelhetik