NB I: Dibusz Dénes lett a legjobb, Ádám Martin előtt az NS rangsorában
– Jobbnak érezte ezt az idényt, mint az előzőeket?
– Zaklatott idényen vagyunk túl – felelte lapunknak Dibusz Dénes, a Ferencváros csapatkapitánya, kapusa. – Az előző kiírásoktól annyiban mindenképpen eltérő volt a mostani, hogy akadtak periódusok, amikor nehezebben jöttek az eredmények. Még ha a végére úgy is alakult, hogy négy fordulóval a vége előtt biztossá tettük a bajnoki címet... Nekem is voltak jó mérkőzéseim, akadtak bravúrjaim, ám összességében, utólag visszagondolva az az ember érzése, hogy nyögvenyelős volt az idei aranyérem megszerzése.
– Volt fordulópontja az idénynek?
– Főleg ősszel volt sok olyan mérkőzés, amikor a védéseimmel kellett tartani a lelket a csapatban, akkor tényleg hozzá kellett tennem a játékhoz. Tavasszal is akadt néhány hasonló mérkőzés, a csapatnak az igazi fordulópontot a Kisvárda elleni hazai találkozó jelentette. Örülhettünk, hogy az első félidőben nem végeztek ki bennünket, mi pedig összeszorítottuk a fogunkat, és megfordítottuk az eredményt. A csapat szekere onnantól indult meg igazán.
– A mérkőzések másnapján megnézi az osztályzatokat?
– Általában igen. Nem azt mondom, hogy felkelés után rohanok az újságárushoz, de figyelemmel követem, ki hányas érdemjegyet kapott. Kíváncsi vagyok, hogyan értékelik a mérkőzésünket, a teljesítményemet, ez is egyfajta visszacsatolás. És az is érdekel, hogy a más csapatokban játszók hogyan teljesítettek, hiszen a televízióban nem minden mérkőzést nézek meg. Ezek az osztályzatok képet adnak arról, ki milyen formában van.
– A teljesítményét hogyan értékelik a klubnál? Sztanyiszlav Cserszeszov is ad osztályzatot, vagy töviről hegyire kivesézi a kapusa megmozdulásait?
– Ebből a szempontból bennünket, kapusokat nem különítenek el a mezőnyjátékosoktól. Ha minden rendben ment, nyugtázzuk, hogy sikeres mérkőzésen vagyunk túl, ha viszont akadtak szituációk, amelyek kétséget hagytak maguk után, azt a következő nap megbeszéljük. A saját jeleneteimről rendre megkapom az összevágott videóanyagot, így mindig naprakész vagyok, miben hibáztam, miben kell javulnom. Vissza tudom magamat nézni, nem kell az egész mérkőzést elejétől a végéig lepörgetni.
– Csercseszov korábban kapus volt. Azonos poszton játszóként érzékel ebből bármit is a hétköznapokban?
– Ő az első vezetőedző, aki edzésen is megdicséri a kapusokat. Korábban ez nem volt megszokott... Aki sosem volt kapus, az egymás közti játék alkalmával azon bosszankodik, miért maradt ki a helyzet, miért nem választott más megoldást a csatár, mintsem a kapust magasztalja. Sztanyiszlav Cserszeszov másként látja a futballt, a kapusok szemszögéből is nézi a labdarúgást. Ő az ilyen helyzeteknél inkább bennünket dicsért, nem a csatárt szidta le.
– Lelkizős típus egyébként? Megviseli, ha kritizálják?
– Nem zavar, ha nem jönnek pozitív visszacsatolások. Sőt, inkább motivál. A kritikákat is jól veszem, igyekszem tőlük elvonatkoztatni.
– Miben lépett előre leginkább a csapat?
– Magabiztosságban biztosan. A Paks elleni kupadöntő ebből a szempontból jó viszonyítási alap. Nagy tétre menő mérkőzés volt, olyan találkozó, amelyen nem lehetett hibázni, mégis kifejezetten jó játékot nyújtottunk. Végig fegyelmezettek voltunk, az a kilencven perc bizakodásra adhat okot az előttünk álló Bajnokok Ligája-selejtező előtt. Persze kérdés, milyen kerettel vágunk neki az idénynek.
– A csapat már június elején elkezdi a nyári felkészülést, ön viszont – Botka Endrével és Vécsei Bálinttal – a válogatott Nemzetek Ligája-találkozói miatt később kapcsolódik be a munkába. Ez mekkora gondot jelenthet?
– A nyáron kétszer is edzőtáborba megyünk, mi hárman a másodikban csatlakozunk a kerethez. De ez nem okozhat problémát, így is lesz idő, hogy az új játékosok is megismerjenek bennünket. A tavasz elején látszott, hogy az alapos téli felkészülés hiányzott, gyengébb is volt az indulás, jó néhány hétnek el kellett telnie, mire igazán összeállt a játékunk. A nyáron ezzel nem lehet gond. A Bajnokok Ligája selejtezőjében az első két körben kiemeltek leszünk, ami nem azt jelenti, hogy ne kaphatnánk kemény ellenfelet. Újabb jelentős kihívások elé nézünk, ám az elmúlt években bizonyítottuk, hogy nemzetközi szinten is megálljuk a helyünket.
AZ OSZTÁLYZATÁTLAG ALAPJÁN A PAKS CSATÁRA, ÁDÁM MARTIN LETT AZ NB I 2021–2022-ES IDÉNYÉNEK LEGJOBB MEZŐNYJÁTÉKOSA
– Ha azt mondom, hogy a Nemzeti Sport osztályzatai alapján nem volt jobb mezőnyjátékos önnél az idényben, meglepődik?
– Hogy őszinte legyek, nem – felelte a Paksi FC 27 éves támadója. – Mindamellett be kell vallanom azt is, hogy nem figyelem folyton, milyen érdemjegyet kapok. Igaz, így vagy úgy, általában megtudom. Ha engem láttak a legjobbnak, köszönöm, úgy vélem, a harmincegy gólom sokat nyomott a latban.
– Aligha cáfol meg, ha azt állítom, hogy karrierje legszebb idényén van túl.
– Hogyan is cáfolnám meg?! Kijelenthetem, hogy korábban is voltak jó időszakaim, de amit ebben a bajnokságban elértem, tényleg csúcs volt! A harmincegy gól mellett adtam jó néhány gólpasszt is, szinte minden mérkőzésen hozzá tudtam tenni valamit a csapat játékához. Persze volt egy-két gyenge meccsem is, de kinek nincs?! Ugyanakkor a legtöbb találkozón betaláltam, mind a tizenegy csapatnak rúgtam gólt, erre különösen büszke vagyok. S akkor még nem beszéltem arról, hogy márciusban bemutatkozhattam a válogatottban, a pontot pedig azzal tettük fel az i-re a Pakssal, hogy klubtörténelmet írva bejutottunk a Magyar Kupa döntőjébe. Nem vitás, csodás hónapok vannak mögöttem.
– Nincs is hiányérzete?
– Ami azt illeti, nem szomorkodtam volna, ha a minapi RangAdó Gálán nemcsak a gólkirálynak és a legjobb játékosnak, hanem a legszebb gól szerzőjének járó díjat is én vehetem át... Komolyra fordítva, furcsán venné ki magát, ha egy ilyen idény után keseregnék. Nyilván jó lett volna megnyerni a kupadöntőt, de a Ferencváros jobb volt, megérdemelten győzött. A lefújást követően nem tudtam felhőtlenül örülni az ezüstéremnek, ám ahogy múltak a napok, úgy csillogott egyre szebben.
– Hét éve, amikor az orvosok azt tanácsolták önnek, hogy egészségügyi okokból hagyjon fel a futballal, gondolta volna, hogy idáig jut?
– Akkor csak az járt a fejemben, hogy vészeljem túl valahogy azt a periódust. A történet annyi volt, hogy terhelésre egy szűkület miatt nehezen kaptam levegőt, és akadt olyan doktor, aki a különböző vizsgálatok elvégzése után azt javasolta, fejezzem be a versenyszerű sportolást. Csakhogy engem kemény fából faragtak, abban a percben, amint az orvos kimondta, jobb lenne abbahagyni, eldöntöttem, folytatom. Aki szeret focizni, nem sokáig gondolkodik azon, hogy fiatalon elengedje az álmait... Nem tagadom, eleinte volt bennem némi félsz, de az idő engem igazolt, a tünetek elmúltak, azóta semmi problémám sincs.
– Az sem zavarja, hogy Dibusz Dénesnek jobb lett az osztályzatátlaga, mint az öné?
– Remek kapus, ha jól tudom, az őszi szezon után is ő vezette az összesített rangsort, megérdemelten végzett az élen. Minden elismerésem az övé, mert a klubjában ugyanúgy bizonyított, mint a válogatottban.
– Február hatodikán, amikor három nullára nyertek az Üllői úton, azt az irgalmatlanul nagy lövést ő sem fogta meg...
Arra ő sem számított. Vagy még nem ismert... A kupadöntő előtt viszont már odaszólt: „Figyellek!” Nem is tudtam neki gólt rúgni.
– Mi kellett ahhoz, hogy huszonhét éves korára az egyik legjobb NB I-es játékossá nője ki magát?
– Csak annyi, hogy minden rendben legyen körülöttem. A családi hátterem tökéletes, aki pedig kicsit is ismeri a paksi viszonyokat, tudja, hogy abban a légkörben nem nehéz jól futballozni. S van még valami: a bizalom. Pakson mindenki hitt bennem, a vezetők ugyanúgy, mint a társaim és a Bognár György vezette szakmai stáb. Ezt a teljesítményemmel igyekeztem meghálálni. Élveztem az idény minden pillanatát, annál is inkább, mert rengeteg játéklehetőséget kaptam. Sérülés nem hátráltatott, ennélfogva egy edzést sem kellett kihagynom, és a harminchárom bajnokiból is csak egyről maradtam le eltiltás miatt.
– Ha nem tévedek, még egy edzője volt, aki annyira bízott önben, mint Bognár György.
– Így van, Waltner Róbertről mondható el ugyanez. Kaposváron dolgoztunk együtt, nála sem sokszor voltam csere. A mai napig jó a kapcsolatunk.
– Hírlik, az élet újra összehozhatja önöket.
– Ne értse félre senki, de abban bízom, hogy nem alakul így. Természetesen hallottam arról, hogy Waltner Róbert válthatja Bognár Györgyöt, örülnék is, ha ő lenne a Paks következő szakvezetője, én azonban szeretnék egy lépcsőfokkal feljebb lépni, és ha egy mód van rá, külföldön megméretni magam – már csak a válogatottnál elvárható nemzetközi szint miatt is. Meglátjuk, sikerül-e, de úgy vagyok vele, mikor, ha nem egy ilyen idény után?!
A NEMZETI SPORT OSZTÁLYZATAI
