NB I: Waltner Róbert lett a Paksi FC vezetőedzője – hivatalos

V. Á.V. Á.
2022.05.26. 13:04
null
Waltner Róbert a Paksnál folytatja (Fotó: Szabó Miklós)
Igaznak bizonyultak a Nemzeti Sport értesülései, a labdarúgó NB I-ben szereplő Paksi FC csütörtök délután hivatalos honlapján jelentette be, hogy Waltner Róbert lett a csapat új vezetőedzője.


Mint ismert, Bognár György távozott a paksiak kispadjáról, s az MTK-nál lett szakmai igazgató.

A 44 éves Waltner Róbert korábban Kaposváron és a ZTE-nél dolgozott az NB I-ben, a 2021–2022-es idényben a 4. helyen állt az egerszegi csapattal, amikor márciusban váratlanul távozott.

„Izgatott vagyok és nagyon várom a kezdést, szeretnék már találkozni a csapattal. Boldog vagyok, hogy itt folytathatom a munkát. A Paks mindig is szimpatikus klub volt számomra. Haraszti Zsolt személye pedig döntő volt számomra, akinél a tárgyalások során végig éreztem, nemcsak egy edzőt, engem szeretne” – mondta Waltner Róbert a szerződés aláírását követően a Paksi FC hivatalos honlapján.

Az erőnléti és pályaedző Ferenczi István lesz.

 

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS PAKSON
Érkezők:
–
Kölcsönbe érkezők: –
Kölcsönből visszatérhetnek: Bognár Dávid (Kazincbarcika), Bognár István (Arisz Limassol – Ciprus), Borsos Vilmos (Diósgyőri VTK),Debreceni Ákos(Szeged-Csanád Grosics Akadémia),Lorentz Márton (Siófok),Nyári Patrik(III. Kerületi TVE)
Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek: –
Kiszemeltek: –
Távozók:
Kölcsönbe távozók: –
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz: –
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk: Ádám Martin
(Ulszan Hyundai – Dél-Korea, Besiktas – Törökország)

Legfrissebb hírek

Az MLSZ szerint nem várható pénzügyi összeomlás az NB I-ben

Labdarúgó NB I
11 órája

Megtámadták Demjén Patrikot, súlyos sérülést szenvedett az MTK kapusa

Labdarúgó NB I
12 órája

A lelátó népét is lázba hozza a nagy munkabírású Peter Agba

Labdarúgó NB I
2026.09.22. 11:47

Három meg nem adott gól, avagy a DVSC nem ért egyet az ítéletek MLSZ-indoklásával

Labdarúgó NB I
2026.09.22. 10:29

Micsoda hétvége: parádés kapusteljesítmények és látványos gólok az NB I-ben

Labdarúgó NB I
2026.09.22. 09:53

Preisinger Sándor: Az könnyelmű, akiben nincs alázat és felelősségérzet

Labdarúgó NB I
2026.09.22. 08:22

A hétvége bakija: ezzel a góllal győzte le az Újpest a ZTE-t a labdarúgó NB I-ben – videó

Labdarúgó NB I
2026.09.21. 13:50

Így fordított az Újpest a Zalaegerszeg ellen – képgaléria

Labdarúgó NB I
2026.09.20. 22:17