Labdarúgás: ismét megrendezik a Fülöp Mártonra emlékező kapustábort

SOMOGYI ZSOLTSOMOGYI ZSOLT
2022.06.09. 19:15
null
Esterházy Márton (jobbra) és Dzsudzsák Balázs is részt vett a sajtóeseményen (Fotó: Földi Imre)
A 2015-ben fiatalon elhunyt 24-szeres válogatott kapus, Fülöp Márton emlékére rendezik meg ismét a balatoni kapustábort – az esemény kapcsán a kőbányai polgármesteri hivatalban tartottak sajtótájékoztatót.

 

Rohan az idő... Novemberben lesz hét éve, hogy elhunyt Fülöp Márton. 2015 novemberében, éppen aznap, amikor a magyar nemzeti csapat Norvégiában Eb-pótselejtezőt játszott, és nyert 1–0-ra, 32 éves korában elhunyt a 24-szeres válogatott játékos – de az emléke továbbra is velünk él, hiszen rá emlékeznek minden évben a róla elnevezett kapustábor ifjú tehetségei. Balatonarácson ebben az évben is ott lehetnek a megyei szövetségek által kiválasztott tizenhat éves kapustehetségek, akik egy hétig a legjobb szakemberek által vezetett edzéseken vehetnek részt. Az eseményről tartott sajtótájékoztatón Fülöp Márton édesapja, az MTK Budapest korábbi játékosa, egykori klubigazgatója, Fülöp Ferenc a következőket mondta:  „A fiam emlékének ápolása mellett az is megható, hogy sok fiatal a tábornak köszönhetően találkozhat életében először a Balatonnal, és bár az is fontos, hogy kapusként a speciális edzések révén rengeteget fejődhetnek, kamaszként nagyszerű élményekkel gazdagodhatnak.”     

Fotó: Földi Imre
Fotó: Földi Imre

 

Labdarúgás: „Mi megtapsoltuk az angol válogatott bemelegítését is”

A Fülöp Márton Alapítvány sajtótájékoztatóján elhangzott, hogy a Magyar Sportújságíró-szövetség közreműködésével a középiskolás gyerekeknek országos futballismereti vetélkedő indul, amelyen az elmúlt évszázad, a harmincas, az ötvenes vagy éppen a nyolcvanas évek futballemlékei kerülnek terítékre – a következő generáció tagjai pedig abban is versenyezhetnek, ki tud többet a magyar futball múltjáról.

 „A világjárvány miatt az elmúlt időszakban nem tudtuk megtartani a kapustábort – mondta Fülöp Ferenc. – Nagyon boldogok vagyunk, hogy június utolsó napjaiban ismét vendégül láthatjuk a gyerekeket.”     

A sajtótájékoztató vendége volt a Debrecen 108-szoros válogatott játékosa, Dzsudzsák Balázs, aki nem hagyta ki a ziccert; ahogy eddig is, neki továbbra is az a célja, hogy túljárjon a kapusok eszén.

„Nagyon örülök, hogy itt lehetek – mondta Dzsudzsák Balázs, aki éppen egy kapussal, Király Gáborral holtversenyben tartja a válogatottsági rekordot. – Amikor ugyanis először bekerültem a válogatott keretbe, a nálam néhány évvel idősebb Fülöp Marci már ott volt, és én mint újonc szerettem volna csatlakozni az asztaltársaságukhoz. Sohasem felejtem el, hogy Marci milyen barátságos, kedves volt velem. Az első napokban sokat segített a beilleszkedésben, ami egy új játékosnak mindig rendkívül fontos.”    

Fülöp Márton (Fotó: Getty Images)
Fülöp Márton (Fotó: Getty Images)


Később Dzsudzsák Balázs is ott volt azon a bizonyos norvég–magyar Eb-pótselejtezőn, amelyen a Bernd Storck vezette nemzeti csapat kivívta a kontinenstornán való részvétel jogát. Aki pedig játékosként, stábtagként, nézőként, tudósítóként ott volt Oslóban, nem felejti el, hogy a norvég fővárosban kapták a hírt: Fülöp Márton nincs többé.

 „Nekem természetes volt, hogy eljövök a Marcira emlékező eseményre, és remélem, minden kissrác nagyszerűen fogja érezni magát a kapustáborban” – mondta még Dzsudzsák Balázs.

Legfrissebb hírek

U21-es válogatott: még a tökéletes teljesítmény is kevés lehet

Utánpótlássport
11 órája

Labdarúgás: legyőzte Romániát az U19-es válogatott a Vilotics-tornán

Utánpótlássport
Tegnap, 19:50

Nem viselhetnek sportmezeket a diákok egy francia iskolában

Minden más foci
2026.09.23. 12:23

A Puskás Arénától a falusi pályákig

Minden más foci
2026.09.23. 12:03

Közvetetten az Eb-selejtező is elkezdődik a Nemzetek Ligájával

Minden más foci
2026.09.23. 08:36

Labdarúgás: két gól a fiataloktól az NB I 8. fordulójában

Utánpótlássport
2026.09.22. 08:56

December elején pótolják a Ferencváros–Kispest-Honvéd meccset – megvannak az idei fordulók pontos kezdési időpontjai

Labdarúgó NB I
2026.09.21. 13:41

Labdarúgás: második lett az U15-ös leány válogatott

Utánpótlássport
2026.09.20. 21:26