NB I: kölcsönbe visszatér a Vasashoz az FTC játékosa

Cs. B.Cs. B.
Vágólapra másolva!
2022.07.04. 17:35
null
Habár az FTC-vel kezdte meg a nyári felkészülést, Iyinbor Patrick újabb egy évre visszatért Angyalföldre (Fotó: Török Attila)
Noha a Ferencvárossal kezdte meg a nyári felkészülést, Iyinbor Patrick újabb egy évre kölcsönbe érkezett Angyalföldre – számolt be róla a labdarúgó NB I-be feljutó Vasas a hivatalos oldalán.

 

Iyinbor Patrick 2021 nyarán a Ferencváros második csapatától került egy évre kölcsönbe a Vasashoz. A 20 éves védő szinte azonnal az angyalföldiek alapemberévé vált, s remek idényt produkálva a másodosztály egyik felfedezettje lett: a 38 fordulóból 30 alkalommal kezdőként lépett pályára, ezeken egy gólt szerzett. Idén márciusban bemutatkozott az U21-es válogatottbanis, amelynek színeiben a San Marino elleni Eb-selejtezőn – kezdőként – góllal vette ki részét a sikerből.

A játékos az egyéves kölcsönszerződése lejártával visszatért klubjához, s bár az FTC-vel kezdte meg a nyári felkészülést, a 2022–2023-as évadban, immár az élvonalban is a Vasasban szerepelhet.

„Kifejezetten örülök neki, hogy továbbra is számítanak rám a Vasasnál, és visszatérhettem Angyalföldre. Boldogan jövök ide, hiszen a múlt évad nagyon jól sikerült, a bajnokcsapat tagja voltam. Szívemhez nőtt a klub, a csapat és a szurkolók, s bízom benne, hogy minél sikeresebbek lehetünk a következő kiírásban is” – idézte Iyinbor Patrick szavait a Vasas a hivatalos oldalán.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A VASAS FC-NÉL
Érkezők: Deutsch László
(Puskás Akadémia), Géresi Krisztián (Mol Fehérvár FC), Novothny Soma (Anorthoszisz – Ciprus, szabadon igazolhatóként), Zimonyi Dávid (ZTE, kölcsön után végleg), Baráth Botond (szabadon igazolhatóként, legutóbb Budapest Honvéd), Dombó Dávid (szabadon igazolhatóként, legutóbb Kisvárda)
Kölcsönbe érkezők: Iyinbor Patrick (Ferencváros – ismét kölcsönbe)
Kölcsönből visszatérhetnek: Bánfalvi Dániel (Komárom VSE), Birtalan Botond, Kleisz Márk (mindkettő III. Kerületi TVE), Murka Benedek(FC Ajka), Rétyi Róbert (Szentlőrinc), Vernes Richárd (ETO FC)
Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek:
Kiszemeltek:
Komáromi György (Puskás Akadémia)
Távozók:
Kiss-Szemán Róbert (Szentlőrinc), Kovács Milán (szegedi kölcsön után Gyirmót FC Győr), Tóth Bence (szolnoki kölcsön után Szeged-Csanád Grosics Akadémia), Murka Benedek (szabadon igazolható), Rétyi Róbert (Szentlőrinc), Viczián Ádám (DVTK – szabadon igazolhatóként)
Kölcsönbe távozók: Balajti Ádám (Tiszakécske), Molnár Zsombor (Dorog)
Kölcsönből visszatérhetnek klubjukhoz:
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk: Birtalan Botond,
Kleisz Márk, Szatmári Lóránd, Vernes Richárd

Legfrissebb hírek

Tóth Alex is a Premier League öt legjobb téli igazolása között a The Athleticnél

Angol labdarúgás
6 órája

„Az FTC minden szempontból előrelépést jelent” – Elizabeth Omoregie útja Athéntól Budapestig

Kézilabda
9 órája

NB I: íme, a 20. forduló válogatottja a Nemzeti Sportnál

Labdarúgó NB I
9 órája

A DVSC-nek elege lett Rúsz Márton játékvezetőből

Labdarúgó NB I
10 órája

Fiatal védő érkezett az NB II-es Ajkához

Labdarúgó NB II
10 órája

NB I: a horvát élvonalból szerződtetett labdarúgót a Nyíregyháza

Labdarúgó NB I
Tegnap, 15:19

Az Újpest volt az elmúlt hét főszereplője, de igazolt a DVSC is – piaci körkép

Labdarúgó NB I
Tegnap, 8:34

Révész Attila a Kisvárda kapott góljáról: Valószínű, ha én utcai cipőben odaszaladok, megfogom a labdát, neki nem sikerült

Labdarúgó NB I
Tegnap, 8:13
Ezek is érdekelhetik