NB I: kooperációs szerződést kötött a Doroggal a Vasas

D. S. B.D. S. B.
Vágólapra másolva!
2022.07.26. 13:12
null
Kapornai Bertalan a Vasas mellett Dorogon is pályára léphet az új idényben (Fotó: Földi Imre)
Kooperációs szerződést kötött a másodosztályú Dorogi FC-vel az élvonalba feljutó Vasas FC labdarúgócsapata, ennek értelmében az angyalföldiek öt 21 éven aluli játékosa, Faragó Bálint, Kapornai Bertalan, Szalai József, Szilágyi Szabolcs és Sztojka Dominik kettős játékengedéllyel mindkét együttesben pályára léphet az előttünk álló idényben – jelentették be honlapjukon a fővárosi piros-kékek.

A Magyar Labdarúgó-szövetség jelenlegi szabályrendszere lehetővé teszi, hogy az NB I-es klubok kooperációs szerződést kössenek NB II-es csapatokkal, aminek köszönhetően egyesületenként öt 21 éven aluli futballista kettős játékengedéllyel mindkét együttesben pályára léphet.

Az együttműködésnek köszönhetően a Vasas öt labdarúgója,Faragó Bálint, Kapornai Bertalan, Szalai József, Szilágyi Szabolcs és Sztojka Dominik a Dorogi FC-nél is pályára léphet, ha az angyalföldieknél nem, vagy csak keveset játszott az adott fordulóban.

A Vasas a honlapján megjegyezte, az öt érintett labdarúgó az idény során mindkét klub edzéseit látogatni fogja.

Legfrissebb hírek

Gruber Zsombor: Varga Barnabás azt mondta, vegyem át a helyét

Labdarúgó NB I
3 órája

Szuhodovszki Soma: Lassan megszokom, hogy elöl futballozom

Labdarúgó NB I
6 órája

NB I: íme, a 20. forduló válogatottja a Nemzeti Sportnál

Labdarúgó NB I
Tegnap, 10:20

A DVSC-nek elege lett Rúsz Márton játékvezetőből

Labdarúgó NB I
Tegnap, 9:56

„El kell törni a bokáját a másiknak, hogy kiállítsák?” – Pető szerint a Honvéd gólszerzője piros lapot érdemelt

Labdarúgó NB II
Tegnap, 9:33

Védői góljaival folytatta menetelését az élvonal felé a Honvéd

Labdarúgó NB II
2026.02.02. 21:54

NB I: a horvát élvonalból szerződtetett labdarúgót a Nyíregyháza

Labdarúgó NB I
2026.02.02. 15:19

Egy szerencsés góllal szakadt meg a Nyíregyháza ötmeccses nyeretlenségi sorozata

Labdarúgó NB I
2026.02.01. 21:38
Ezek is érdekelhetik