DVSC: Nehezen élem meg, hogy nem tudok rendszeresen a pályán lenni – Bárány

CS. A.CS. A.
2022.09.30. 08:30
null
Bárány Donát az edzőteremben és a pályán is azon dolgozik, hogy mielőbb újra játszhasson a Lokiban (Fotó: DVSC)
Bárány Donát, a DVSC csatára az utóbbi hónapokban sérülésekkel bajlódik, s bár egy hónapja ismét kidőlt a sorból, hamarosan újra a szakmai stáb rendelkezésére állhat.

Érezte, hogy baj vanBárány Donát, a DVSC csatára egy hónapja sérült meg a ZTE FC elleni bajnokin (2–4) az első félidő hajrájában, amikor elfutott a szélen, és egyszer csak élesen belenyilallt a fájdalom a combhajlító izmába.

„Szinte biztosan izomfáradtság miatt sérültem meg, hiszen abban a periódusban egy héten belül a harmadik bajnokinkat játszottunk, én pedig csaknem fél évet hagytam ki az Achilles-ín-műtétem után
– mondta lapunknak a Loki 22 éves futballistája. –     Valószínűleg túl nagy terhelést kaptam, ehhez nem volt hozzászokva a testem az utóbbi egy évben – tavaly augusztusban ugyanis elszakadt a bokaszalagom. Minden sérülés más, ám lelkileg nehezen élem meg, hogy nem tudok rendszeresen a pályán lenni, mindig közbejön valami baj. Idegesítő, de nincs mit tenni, a legfontosabb, hogy egészségesen térjek vissza. Szerencsére már edzek a csapattal, igaz, még nem végezhetek el minden gyakorlatot, de már látom a rehabilitáció végét.”

Azért is bosszús lehet, mert a hat bajnokin, amelyen az idén pályára lépett, három gólt szerzett és vezeti a házi góllövőlistát. Érdekes helyzetbe csöppent a ZTE elleni meccsen, még Joao Janeiro ült a Loki kispadján, majd távozása után átmenetileg Dombi Tibor irányított, igaz, a Mol Fehérvár (1–0) és a Paksi FC elleni (0–1) találkozón nem számíthatott rá a szakmai stáb. Mire újra munkába állhatott, már az új vezetőedző, Szrdjan Blagojevics tartotta az edzéseket...

Még ismerkedünk a szerb mesterrel, ilyenkor mindig új impulzust kapnak a futballisták – igaz, én csak szerdán álltam be a többiek közé, így még nehéz véleményt formálnom az új vezetőedzőről. Remélem, eredményesek leszünk vele, s ezt már szombaton, a Honvéd ellen megmutatjuk. Fontos bajnoki vár ránk, ha nyerünk, megelőzzük a kispestieket. Idehaza nem is lehet más célunk, mint a győzelem megszerzése, már csak azért is, mert eddig csalódást keltőn szerepeltünk. Ennek fényében az eddig szerzett három gólomra sem tudok elégedetten tekinteni – bánt, hogy csak két pontra vagyunk a kieső helytől. Ideje elindulnunk felfelé a tabellán, s ebből jócskán kivenném a részem.”

Luka Capan beverekedné magát a Honvéd kezdőcsapatába
Ha csak felkészülési mérkőzésen is, de bemutatkozott a Bp. Honvédban      Luka Capan:      a kispestiek 27 éves horvát belső védője a Topolya ellen (1–2) játszott a múlt héten.
Jó volt újra pályán lenni, de azért éreztem a teljesítményemen, hogy előzőleg májusban játszottam tétmeccset, még a Bursaspor színeiben – mondta lapunknak Luka Capan. – Nem futballoztunk jól, a Topolya megérdemelten nyert, de több meghatározó ember hiányzott nálunk. Ami engem illet, nyilván nem lehet más célom, mint beverekedni magam a kezdőbe. Nem lesz könnyű, hiszen Lazar Csirkovics, Ivan Lovric és Herdi Prenga is nagyszerű játékos, utóbbi ráadásul jó barátom. De nem is az én szerepem a legfontosabb: mindegy, kikkel a pályán, de nyernünk kell Debrecenben! Ellenfelünknél edzőcsere volt, nehéz kitalálni, mire számíthatunk. Remélem, kapok szerepet.”

 

Legfrissebb hírek

„Ostoba, tudatlan és képmutató” – így reagált az izraeli szövetség az ír kapitány szavaira

Minden más foci
4 órája

Három meg nem adott gól, avagy a DVSC nem ért egyet az ítéletek MLSZ-indoklásával

Labdarúgó NB I
7 órája

Az ETO, a Nyíregyháza, az MTK és a ZTE is jelentett be új játékost a piaczárás után – körkép

Labdarúgó NB I
Tegnap, 11:28

Ismét Szoboszlai-góllal indult a hét, aztán jött Varga, Vitális, Bolla, Kovács és Bárány – videók

Légiósok
Tegnap, 11:03

Bárány Donát: felépülés, gól, meghívó

Magyar válogatott
Tegnap, 8:12

A Debrecen nehéz meccsen nyert a Vác ellen a női kézilabda NB I-ben

Kézilabda
2026.09.20. 20:21

Bárány Donát is válogatott meghívót kapott

Magyar válogatott
2026.09.20. 12:34

Dzsudzsák kérdő tekintete, Vasas-gólöröm az oldalvonalnál – galéria

Labdarúgó NB I
2026.09.19. 22:54