NS-klub: Galaschek Péter sokszor nem értett egyet osztályzatainkkal, de várta őket

Vágólapra másolva!
2022.09.14. 09:55
null
Galaschek Péter sokáig a Vasas biztos pontja volt (Fotó: Bach Máté/Nemzeti Sport)
Szinte egybeforrt a neve a Vasaséval az 1968-as születésű Galaschek Péternek, hiszen a technikás középpályás Angyalföldön nevelkedett, majd 1986 és 2000 között a piros-kékeknél futballozott, jószerével már csak levezetni ment el pályafutása utolsó éveire Újpestre, Pécsre, a Gázművekhez és Dabasra.

„Bárki bármit mondhat, akkoriban mindenkit érdekelt, mit ír róla a Nemzeti Sport – mondta megkeresésünkre lapunkhoz fűződő emlékeiről Galaschek Péter. Sokszor hajnali négy órakor lenn voltunk az elsőként kinyitó újságárusnál, hogy frissiben megvehessük az új lapszámot. A délelőtti edzések előtt az öltözőben a húsz játékosból tizenötnél biztos, hogy volt Nemzeti Sport, akinél pedig nem, az elkérte valakitől. Nem volt még internet meg fórumok, akkoriban az újság­olvasás hozzátartozott a mindennapokhoz.”

Persze nem mindig értett egyet azzal, amit olvasott.

„Nem volt felhőtlen a kapcsolatom az újságírókkal, sokszor nagyon nem értettem egyet a szubjektív osztályzataikkal  – mondta.  – De mindig nagyon kíváncsi voltam rá én is, hogy hányast kaptam, nagyon fontos volt nekünk.”

A teljes neve már 1984-ben felbukkant az újságban, amikor egy ifjúsági tornán különdíjat kapott, de talán még szép emlék, amikor először volt kezdő a Vasas NB I-es csapatában, 1986. szeptember 13-án, és a Haladás elleni 2–1-es sikerhez rögtön góllal járult hozzá – igaz, lapunk tudósítói szerint lesről született a találata, csak a játékvezető nem vette észre.

Galaschek Péter elmondta, édesapja gyűjtötte a róla szóló cikkeket.

„Édesapám és édesanyám is magas szinten röplabdázott, anya NB I-es játékos volt, de apukám a futballt is imádta, mint akkoriban lényegében minden férfi. Minden újságcikket eltett, amely rólam szólt, szép rendben tartotta őket. Halála után anyukám még őrizte a gyűjteményt, de amikor ő is meghalt, én már nem foglalkoztam vele, és egy lomtalanításkor megváltam tőle.”

Legfrissebb hírek

A kapus, akit szerettek az emberek – Kő András publicisztikája

Magyar válogatott
3 órája

Hajrá, előrébb! – Malonyai Péter jegyzete

Vízilabda
3 órája

Eb-döntőben a női pólósok!; Gruber Zsombor: Varga Barnabás örököse akarok lenni

E-újság
4 órája

Kinek jó az ETO és a Loki döntetlenje? Liu Shaoang kínaiként védhet olimpiai bajnoki címet

E-újság
2026.01.31. 23:53

Dupla Tízes: egyenesen Európa-liga-nyolcaddöntőbe jut a Ferencváros?

Európa-liga
2026.01.29. 11:29

Robbie Keane: Készen állunk a csatára; Ádám Martin: Remélem, lesz még néhány jó évem az élvonalban

E-újság
2026.01.28. 23:59

Szoboszlaiék Slotért is játszanak; bravúrpont a férfi kézilabda Eb-n

E-újság
2026.01.27. 23:52

Varga Zsolt: Nagyon értékes ez az érem; Vitális Milán: Elsők vagyunk, de ezt a pozíciót meg is kell tartani

E-újság
2026.01.26. 23:35
Ezek is érdekelhetik