NB I: kapust cserélt az MTK-val a Paks

L. M.L. M.
2023.01.05. 11:08
null
Balázs József a tavaszt már az NB I-ben tölti (Fotó: paksifc.hu)
Kölcsönszerződést kötött az MTK U19-es válogatott kapusával, Balázs Józseffel a Paks. Ezzel egy időben az NB I-es együttes kölcsönadta a másodosztály harmadik helyén álló kék-fehéreknek Rácz Gergőt – derül ki a Paksi FC hivatalos oldalán közzétett bejelentésből.

 

Kölcsönben a Paksi FC-ben folytatja pályafutását Balázs József, míg Rácz Gergő az MTK-hoz került. Balázs az előző idényben mutatkozott be az NB II-ben, akkor a III. Kerültei TVE kapuját védte, majd 2022 nyarán az MTK-hoz igazolt. Rácz 2016-ban került Paksra, összesen 75 mérkőzésen lépett pályára zöld mezben, ebben az idényben pedig hat bajnokin védett.

TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS PAKSON
Érkezők:
–
Kölcsönbe érkezők: Balázs József (MTK Budapest)
Kölcsönből visszatértek: –
Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek: –
Kiszemeltek: –
Távozók:
Kölcsönbe távozók: Rácz Gergő (MTK Budapest)
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz:
–

Legfrissebb hírek

Az MLSZ szerint nem várható pénzügyi összeomlás az NB I-ben

Labdarúgó NB I
7 órája

Megtámadták Demjén Patrikot, súlyos sérülést szenvedett az MTK kapusa

Labdarúgó NB I
7 órája

Zsótér Donát megsérült, hosszabb kihagyás vár rá

Labdarúgó NB II
2026.09.23. 16:58

Sós Bence: Ha bemegy a harmadik, nyerünk Soroksáron

Labdarúgó NB II
2026.09.22. 14:36

A lelátó népét is lázba hozza a nagy munkabírású Peter Agba

Labdarúgó NB I
2026.09.22. 11:47

Három meg nem adott gól, avagy a DVSC nem ért egyet az ítéletek MLSZ-indoklásával

Labdarúgó NB I
2026.09.22. 10:29

Micsoda hétvége: parádés kapusteljesítmények és látványos gólok az NB I-ben

Labdarúgó NB I
2026.09.22. 09:53

Preisinger Sándor: Az könnyelmű, akiben nincs alázat és felelősségérzet

Labdarúgó NB I
2026.09.22. 08:22