NB I: utánpótlás-válogatott támadót igazolt a Paks – hivatalos

L. M.L. M.
Vágólapra másolva!
2023.01.26. 11:45
null
Skribek Alen Pakson folytatja pályafutását (Fotó: <a href="https://paksifc.hu/news.php?extend.10545.12" target="_blank">paksifc.hu</a>)
A Puskás Akadémiától igazolt támadót a Paksi FC. A Tolna megyeiek három és fél éves szerződést kötöttek az utánpótlás-válogatott Skribek Alennel – írják a hivatalos oldalukon.

 

A 21 éves támadót élő szerződéséből vásárolta ki a Paks, a játékos 2017 óta erősítette a Puskás Akadémiát. Skribek Alen az elmúlt években Csákváron, Budafokon és Zalaegerszegen is szerepelt kölcsönben, eddig 68 találkozón lépett pályára az NB I-ben. Emellett utánpótlás-válogatott, az U15-ös korosztály óta szerepel nemzeti csapatban.

„Nagyon izgatottan várom a közös munkát Pakson. Pozitív energiákkal érkeztem, és remélem, mielőbb visszanyerem a formám, mellyel a csapat segítségére lehetek. Dolgoztam már Waltner Róberttel, így a kért taktikai feladatok elsajátítása egészen biztosan gyorsan fog menni. NB I-es múltamból kifolyólag ismerem az öltözőt, bár közelebbről még csak néhány játékost, de bízom benne, könnyen megy a beilleszkedés is”mondta a Paksi FC honlapjának a támadó.

TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS PAKSON
Érkezők:
Haris Attila (Soroksár), Skribek Alen (Puskás Akadémia)
Kölcsönbe érkezők: Balázs József (MTK Budapest)
Kölcsönből visszatértek:

Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek:
Kiszemeltek: –
Távozók: –
Kölcsönbe távozók: Rácz Gergő (MTK Budapest)
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz:

 

TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS A PUSKÁS AKADÉMIÁNÁL
Érkezők:
Karlo Bartolec (horvát, NK Osijek – Horvátország), Jonathan Levi (svéd, IFK Norrköping – Svédország)
Kölcsönbe érkezők:
Kölcsönből visszatértek:
Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek:

Kiszemeltek:
Távozók: Skribek Alen (Paksi FC)
Kölcsönbe távozók: Bakti Balázs (Budafoki MTE), Kicsun Jevhenyij (ukrán-magyar, Gyirmót FC Győr), Major Marcell (Nyíregyháza Spartacus)
Kölcsönből visszatértek klubjukhoz:
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk:
Urblík József (szlovákiai, Vasas)

Legfrissebb hírek

Könnyek – Somogyi Zsolt jegyzete

Minden más foci
47 perce

A Puskás Akadémia 94. percben kapott góllal esett ki az ifjúsági BL-ből

Minden más foci
6 órája

Ásványi Domonkos: Remek csapat a Sporting, de nem félünk tőle

Bajnokok Ligája
15 órája

Labdarúgás: egy bravúrra a történelmi sikertől a Puskás U19-es csapata

Utánpótlássport
2026.02.03. 17:39

Sergio Navarro: Amikor öt percet kell várni egy tizenegyes lecsekkolására, annak már semmi köze a futballhoz

Labdarúgó NB I
2026.02.01. 08:43

Fameyeh remek gólja döntött, a Puskás Akadémia nyert Újpesten

Labdarúgó NB I
2026.01.31. 20:23

A ZTE végleg megszerezte Skribek Alent – hivatalos

Labdarúgó NB I
2026.01.31. 10:10

Három év után először játszik Böde nélkül a Paks a Ferencváros ellen

Labdarúgó NB I
2026.01.31. 09:45
Ezek is érdekelhetik