NB I: végleg Fehérvárra igazolt a dán középhátvéd

D. S. B.D. S. B.
Vágólapra másolva!
2023.01.12. 18:27
null
Kasper Larsen kölcsön után végleg a Mol Fehérvár FC játékosa (Fotó: Getty Images)
A labdarúgó NB I-ben szereplő Mol Fehérvár FC a hivatalos honlapján számolt be róla, hogy megállapodott a dán Odensétől kölcsönben szereplő középhátvéddel, Kasper Larsennel, akinek játékjoga végleg a Fejér megyeiekhez került, s 2025. június 30-ig szóló szerződést írt alá.

A 29 esztendős dán utánpótlás-válogatott, a korábban a holland élvonalban is megforduló Larsen augusztusban érkezett Székesfehérvárra, s eddig 11 mérkőzésen lépett pályára a Mol Fehérvár FC-ben. Az idény elején eredetileg egy évre kölcsönbe került a csapathoz, azonban mindkét fél megelégedésére megállapodtak a hosszabb távú folytatást illetően, s Larsen 2025. június 30-ig szóló szerződést írt alá.

„Az augusztusi érkezésem után pár nappal már pályára is léphettem a csapatban a Köln ellen, ami nagy élmény volt és rögtön láttam, hogy egy ambiciózus klubba érkeztem, remek képességű csapattársakhoz és kiváló körülmények közé, így nem volt kérdés számomra, hogy hosszabb távon is szívesen kötelezem el magam a Vidihez. Szeretnék minél több meccset nyerni, lépésről lépésről haladni, elérni a céljainkat a bajnokságban, én pedig szeretném vezérként segíti a csapatot a pályán. Örülök annak is, hogy a múlt héten Tobias Christensen személyében egy norvég játékos is csatlakozott hozzánk, remek srác, szinte ugyanazt a nyelvet beszéljük, természetesen boldog voltam, hogy egy újabb skandináv futballista jött, sokat tudunk segíteni egymásnak”
– mondta Kasper Larsen.

„A keret kialakításánál célunk, hogy minél több olyan labdarúgónk legyen, akire hosszabb távon számítunk. Kasper eddig kölcsönben erősítette csapatunkat, teljesítményével és hozzáállásával meggyőzött minket, hogy a jövőben is érdemes számolnunk vele. Jó karakterű, profi szemléletű játékos, aki rászolgált arra, hogy hosszabb távon is a Vidiben szerepeljen” – fogalmazott Juhász Roland, a fehérváriak sportigazgatója.

Legfrissebb hírek

NB I: a horvát élvonalból szerződtetett labdarúgót a Nyíregyháza

Labdarúgó NB I
14 órája

Az Újpest volt az elmúlt hét főszereplője, de igazolt a DVSC is – piaci körkép

Labdarúgó NB I
21 órája

Egy szerencsés góllal szakadt meg a Nyíregyháza ötmeccses nyeretlenségi sorozata

Labdarúgó NB I
2026.02.01. 21:38

Gruber gólja döntött, az FTC nyerte meg a Paks elleni rangadót

Labdarúgó NB I
2026.02.01. 17:14

„A Dárdai Pállal folytatott megbeszélések motiváltak” – az Újpest a honlapján is bejelentette Maiert

Labdarúgó NB I
2026.02.01. 16:26

Nem bírt egymással a DVTK és a Kisvárda Miskolcon

Labdarúgó NB I
2026.02.01. 14:35

Turkuban megműtötték a DVTK válogatott védőjét

Labdarúgó NB I
2026.02.01. 11:07

Windecker József: Csak védekezve nem érhetünk el jó eredményt

Labdarúgó NB I
2026.02.01. 10:01
Ezek is érdekelhetik