FTC: hatásos volt a keresetlevél, egyelőre nem kell szektort bezárni

K. B.K. B.
2023.02.14. 17:29
null
Mégis lehetnek szurkolók a B3-as szektorban is az FTC Kecskemét elleni meccsén (Fotó: Mirkó István)
A labdarúgó NB I-ben szereplő Ferencvárosi TC-nek mégsem kell bezárnia a szombati, Kecskemét elleni hazai bajnoki mérkőzésén a B3-as szektorát.

 

Kedd délelőtt beszámoltunk róla, hogy az FTC eleget tesz a Magyar Labdarúgó-szövetség (MLSZ) fegyelmi bizottsága által kiszabott, a fellebbviteli bizottsága által elfogadott szektorbezárási büntetésnek, az ügyet azonban nem hagyja ennyiben, és bírósági úton kiáll az igaza mellett.

A Ferencváros bíróságra megy az MLSZ ellen

Néhány órával később a klub újabb közleményt adott ki, amelyben kifejti, mégsem kell lezárnia a B3-as szektorát a Kecskeméti TE ellen szombat 17 órakor kezdődő bajnokin.

Egészen pontosan így fogalmaz:
A Sport Állandó Választottbíróság az MLSZ Fegyelmi Bizottságának 2022. december 8-án hozott határozata, valamint az MLSZ Fellebbviteli Bizottsága 2023. január 27-én kelt határozata szektor bezárása vonatkozó rendelkezésének végrehajtását az FTC keresetlevele alapján indított, választottbírósági eljárás befejezéséig felfüggeszti.

A határozat ellen fellebbezésnek nincs helye, vagyis a B-közép egyetlen szektorát sem kell lezárni a szombaton 17.00 órakor kezdődő, Kecskemét elleni bajnoki mérkőzésen.

Tovább küzdünk a bíróságon az igazunkért...

Az MLSZ fegyelmi bizottsága a Kecskemét elleni idegenbeli és a DVSC elleni hazai mérkőzésén történt, a rend megzavarásával kapcsolatos szurkolói cselekményekért (megbotránkoztató, obszcén kifejezések bekiabálása és rasszista megnyilvánulás) kötelezte pénzbüntetésre és szektorbezárásra a Fradit.

LABDARÚGÓ NB I
20. FORDULÓ
Szombat

17.00: Ferencvárosi TC–Kecskeméti TE (Tv: M4 Sport) – élőben az NSO-n!

AZ ÁLLÁS
1. Ferencvárosi TC 19 14 3 2 42–15 +27 45
2. Kecskeméti TE 19 7 10 2 27–19 +8 31
3. Puskás Akadémia 19 7 8 4 24–20 +4 29
4. Kisvárda 19 7 7 5 30–32 –2 28
5. Debreceni VSC 19 7 6 6 33–29 +4 27
6. Zalaegerszegi TE 19 6 5 8 25–23 +2 23
7. Paksi FC 19 6 5 8 31–33 –2 23
8. Mezőkövesd 19 6 5 8 21–27 –6 23
9. Újpest FC 19 6 4 9 23–33 –10 22
10. Mol Fehérvár 19 5 5 9 23–28 –5 20
11. Budapest Honvéd 19 4 6 9 20–32 –12 18
12. Vasas FC 19 3 8 8 14–22 –8 17
Legfrissebb hírek

„Nem láttam semmit, már csak azt, hogy Lenny ünnepel” – Zachariassen a Milan elleni első gólról

Európa-liga
44 perce

Videó: ezzel a Joseph-duplával nyert a Fradi a Milan ellen

Európa-liga
1 órája

Szurkolói vonulás a San Siróhoz, helyzetjelentés Milánóból – ilyen volt a felvezetőnk a Milan–Fradihoz

Európa-liga
3 órája

Európa-liga: Dibusz az idényben először véd az alapszakaszban, Modric a padon a hazaiaknál – kezdők

Európa-liga
4 órája

Aldo Dolcetti: Ne zavarjon meg senkit a San Siro csillogása!

Európa-liga
6 órája

Több ezer fradistától zengett a milánói Dóm-tér – fotó, videó

Európa-liga
7 órája

A San Siróban a lovaké volt az első pálya

Európa-liga
10 órája

Videók: amikor Albert Flóriánék a San Siróban jártak és amikor a Milan aranylabdása meglökte Kabát Pétert

Bajnokok Ligája
12 órája