FTC: a Sampdoriából érkezhet fiatal középpályás – sajtóhír

K. Zs.K. Zs.
2023.02.13. 12:03
null
Simone Trimboli egy tavalyi olasz bajnokin (Fotó: AFP)
Simone Trimboli személyében Sampdoria-labdarúgó tart a Ferencvároshoz – írja az olasz átigazolási hírekkel foglalkozó Tuttomercatoweb.

 

Az olasz lap úgy tudja, hogy a 20 éves Simone Trimboli már útra is kelt Olaszországból, hétfőn Budapesten elvégzik a kötelező orvosi vizsgálatokat, és ha mindent rendben találnak, a két klub kölcsönszerződést köt egymással.

A Tutto szerint első lépésben az idény végéig szóló kölcsönmegállapodás születhet, és ha az FTC elégedett lesz a játékos teljesítményével, nyáron hároméves szerződést köthet vele.

Trimboli ebben az idényben még nem lépett pályára bajnoki mérkőzésen a tabella 19. helyén álló genovai csapatban, az előző kiírásban öt Serie A-találkozón összesen hatvan percet játszott.

Aissa Laidouni távozása és Muhamed Besic minapi sérülése miatt a Ferencvárosnak szüksége lehet a középpálya megerősítésére, ami indokolná például Trimboli szerződtetését.

A Nemzeti Sport úgy tudja, a középpályás átigazolása valóban szóba került az Üllői úton, de nem biztos, hogy az első csapathoz érkezne.

Megkerestük a klubot a hírrel kapcsolatban, de a Ferencváros átigazolási sajtóhíreket nem kommentál.

TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS A FERENCVÁROSNÁL
Érkezők:
Myenty Abena (suriname-i, Slovan Bratislava – Szlovákia), Owusu Kwabena (ghánai, Qarabag – Azerbajdzsán)
Kölcsönbe érkezők: Nikolai Baden Frederiksen (dán, Vitesse – Hollandia)
Kölcsönből visszatérhet:
Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek: Manner Balázs, Radnóti Dániel István, Varga Zétény
Kiszemeltek: Mohamed Ali Ben Romdan (tunéziai, Espérance – Tunézia), Mohanad Lasin (egyiptomi, Future FC – Egyiptom), Simone Trimboli (olasz, Sampdoria – Olaszország)
Távozók: Csontos Dominik (soroksári kölcsön után Mezőkövesd, onnan ETO FC Győr), Aissa Laidouni (francia-tunéziai, Union Berlin – Németország), Rasmus Thelander (dán, Aalborg BK – Dánia, szabadon igazolhatóként)
Kölcsönbe távozók: Roko Baturina (horvát, Racing Santander – Spanyolország, legutóbb kölcsönben NK Maribor – Szlovénia)
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk: Franck Boli (elefántcsontparti)

Legfrissebb hírek

A Fradi 15 év után áll kieső helyen, de ha Zalaegerszegen győz, előz

Labdarúgó NB I
5 órája

Őrizetbe vettek két lengyel szurkolót, akik az FTC drukkereire támadtak

Európa-liga
5 órája

Ekkor játszik a Trabzonsporral a Ferencváros az Európa-liga főtáblájáért

Európa-liga
6 órája

Kristoffer Zachariassen a nagy pillanatok embere

Európa-liga
8 órája

Dibusz Dénes szerint csapatként lehet esélyük a Trabzonspor legyőzésére

Európa-liga
9 órája

A belga La Louviere szerződtette Gruber Zsombort – hivatalos

Labdarúgó NB I
10 órája

A Groningen bejelentette Csinger Márk szerződtetését – hivatalos

Labdarúgó NB I
11 órája

Csinger és Tóth mellett Benbuali is távozhat az ETO-tól

Labdarúgó NB I
11 órája