FTC: Csorba Sándor 91 évesen is a lelátóról biztatja szeretett csapatát

B. D. K.B. D. K.
2023.02.08. 17:40
null
Győrfi Pál és Csorba Sándor
A 92. életévében járó Csorba Sándor az egyik legidősebb Fradi-szurkoló, a múlt hétvégén a Ferencváros–Újpest derbire is kilátogatott. A meccsre unokája, Hajós István vitte ki, akivel annak idején még ő szerettette meg a futballt – olvasható a Bastion Group sajtóközleményében.

 

Csorba Sándor élőben láthatta a legnagyobb Ferencváros-legendákat, mint például Sárosi Györgyöt, Albert Flóriánt, Lipcsei Pétert vagy Varga Zoltánt, emellett pedig az Aranycsapat mérkőzéseit is a közönség soraiból nézte. Elárulta, hogy mit gondol a mostani Ferencvárosról, valamint hogy ki volt régen és ki most a kedvenc játékosa.

„Ez egy igazi Fradi-csapat, a játékosok szívvel-lélekkel játszanak. A nagy kedvencem most Dibusz Dénes. Régről sok embert tudnék mondani, akiket szerettem, de Varga Zoltánt emelném ki. Őt egyenesen imádtam” – árulta el Csorba.

Csorba Sándor az unokájával
Csorba Sándor az unokájával

Az Újpest elleni derbire unokája, Hajós István biztonsági és robotikai szakértő kísérte el, akit nemrég Gránit Oroszlán Példakép Díjjal tüntettek ki.

„Papa számomra olyan, mintha az édesapám lenne, hiszen ő töltött be minden apai szerepet az életemben. Már kiskoromban megszerettette velem a futballt, így mind a ketten Fradi-szurkolók lettünk. Most már nem ő visz engem, hanem én hozom el őt a meccsekre, ami szerintem így természetes, és úgy gondolom, hogy soha nem szabad megfeledkeznünk szüleinkről, nagyszüleinkről, gondoskodni kell róluk, és új élményeket szerezni nekik” – fogalmazott Hajós.

„Az unokámnak köszönhetően tudok még kijárni a meccsekre – mondta Csorba. – Mindenhova elvisz engem, voltunk már együtt Lengyelországban és Franciaországban is, ez nálunk már hagyomány. Négy éves kora óta vittem őt magammal, most pedig fordítva, ez a szép ebben az egészben.”

Az idős férfi azt is elárulta, hogy március 17-én tölti be a 92. születésnapját, amit tervei szerint a Ferencváros El-nyolcaddöntős mérkőzésén ünnepel majd meg.

Igaz Andrással, a Groupama Aréna és az MVM Dome üzemeltetéséért felelős Sportfive vezérigazgatójával
Igaz Andrással, a Groupama Aréna és az MVM Dome üzemeltetéséért felelős Sportfive vezérigazgatójával
Legfrissebb hírek

Tizenegyes, öngól – a Ferencváros kiejtette a Górnik Zabrzét, jöhet a Trabzonspor az El-főtábláért!

Európa-liga
7 órája

El-selejtező: egy helyen változott a Ferencváros kezdője az odavágóhoz képest

Európa-liga
10 órája

Meccsélménnyel felérő kaland Zabrze mélyén – videó

Európa-liga
12 órája

Lengyel huligánok ferencvárosi szurkolókra támadtak egy zabrzei pizzériában

Európa-liga
13 órája

Gavriel Kanikovszki: Elég erős a keretünk a továbbjutáshoz

Európa-liga
21 órája

Fejlemények várhatók Gruber Zsombor átigazolásának ügyében

Labdarúgó NB I
2026.08.12. 19:25

Borbély Balázs: Okos, intelligens, érett futball kell Zabrzéban

Európa-liga
2026.08.12. 18:50

Cadu: A tengerparti esküvő után jöjjön az európai kupaősz!

Európa-liga
2026.08.12. 09:45