NB I: Törökországból érkezett középpályás az FTC-hez – hivatalos

D. S. B.D. S. B.
Vágólapra másolva!
2023.02.15. 18:01
null
Mehdi Boudjemaa az FTC-ben folytatja pályafutását (Fotó: Getty Images)
A labdarúgó NB I-ben első helyen álló Ferencvárosi TC-nél folytatja pályafutását a 24 éves francia-algériai középpályás, Mehdi Boudjemaa – számolt be róla a fradi.hu.

A Franciaországban született, pályafutása 2021-ig tartó szakasza alatt ott is futballozó, de algériai állampolgársággal is rendelkező Mehdi Boudjemaa a téli átigazolási időszak lezárultát követően írt alá a zöld-fehérekhez, azok után, hogy klubja, a török élvonalbeli Hatayspor a múlt hétfői földrengések következtében visszalépett a bajnokságtól.

Boudjemaa a jelenleg francia másodosztályú Guingamp-nál nevelkedett, majd néhány alacsonyabb osztályú csapatnál is megfordult (Quevilly Rouen, Laval), nevelőegyesületéhez való visszatérése után 2021 nyarán állt légiósnak, azóta a török Hataysport erősítette, s 48 mérkőzésen lépett pályára.

Az elmúlt fél évben a jelenleg Debrecenben készülő Varga Kevin csapattársa volt.

„Ismerjük a Hatayspor csapatát, jó a kapcsolatunk velük. A vezetőedzővel volt találkozónk is novemberben, figyeltük a csapatuk játékát, ismertük Mehdit. Amikor a sajnálatos természeti katasztrófa bekövetkezett, úgymond készenlétben voltunk, figyeltük, hogy adott esetben olyan szituáció alakulhat-e ki, amikor reagálni tudunk. Mehdi személyében nagyon pozitív, jó stílusú középpályást tudhatunk a csapatunkban. Nagyon örülök, hogy sikerült véglegesítenünk ezt az átigazolást” – mondta az FTC sportigazgatója, Hajnal Tamás.

Az FTC azt nem közölte, Boudjemaa mennyi időre szóló szerződést írt alá, de a mértékadó Transfermarkt szerint 2023 nyaráig kötelezte el magát a zöld-fehéreknél.

TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS A FERENCVÁROSNÁL
Érkezők:
Myenty Abena (suriname-i, Slovan Bratislava – Szlovákia), Owusu Kwabena (ghánai, Qarabag – Azerbajdzsán)
Kölcsönbe érkezők: Nikolai Baden Frederiksen (dán, Vitesse – Hollandia), Baráth Péter (DVSC), Simone Trimboli (olasz, Sampdoria – Olaszország, az NB III-as kerethez csatlakozott), Shadirac Chyreme (ghánai, EurAfrica FC – Ghána, az NB III-as kerethez csatlakozott), Mehdi Boudjemaa (francia-algériai, Hatayspor – Törökország)
Kölcsönből visszatérő: Fortune Bassey (nigériai, Viktoria Plzen – Csehország)
Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek: Manner Balázs,
Radnóti Dániel István, Varga Zétény
Kiszemeltek: –
Távozók: Csontos Dominik (soroksári kölcsön után Mezőkövesd, onnan ETO FC Győr), Aissa Laidouni (francia-tunéziai, Union Berlin – Németország), Rasmus Thelander (dán, Aalborg BK – Dánia, szabadon igazolhatóként)
Kölcsönbe távozók: Roko Baturina (horvát, Racing Santander – Spanyolország, legutóbb kölcsönben NK Maribor – Szlovénia)
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk: Franck Boli (elefántcsontparti)
Legfrissebb hírek

Tóth Alex is a Premier League öt legjobb téli igazolása között a The Athleticnél

Angol labdarúgás
45 perce

„Az FTC minden szempontból előrelépést jelent” – Elizabeth Omoregie útja Athéntól Budapestig

Kézilabda
2 órája

Fiatal védő érkezett az NB II-es Ajkához

Labdarúgó NB II
4 órája

NB I: a horvát élvonalból szerződtetett labdarúgót a Nyíregyháza

Labdarúgó NB I
22 órája

Az Újpest volt az elmúlt hét főszereplője, de igazolt a DVSC is – piaci körkép

Labdarúgó NB I
Tegnap, 8:34

Révész Attila a Kisvárda kapott góljáról: Valószínű, ha én utcai cipőben odaszaladok, megfogom a labdát, neki nem sikerült

Labdarúgó NB I
Tegnap, 8:13

Jégkorong MK: a Ferencváros megvédte címét

Jégkorong
2026.02.01. 19:34

Gruber gólja döntött, az FTC nyerte meg a Paks elleni rangadót

Labdarúgó NB I
2026.02.01. 17:14
Ezek is érdekelhetik