FTC: sérülés után újra edzésbe állt két válogatott játékos

P. K.P. K.
Vágólapra másolva!
2023.03.03. 14:16
null
Amer Gojak (balra) újra együtt edzhet társaival (Fotó:<a href="https://www.facebook.com/photo?fbid=771968410953757&amp;set=pb.100044218160152.-2207520000" target="_blank"> fradi.hu</a>)
A Ferencváros vezetőedzője, Sztanyiszlav Csercseszov a pénteki, Mezőkövesd elleni bajnoki mérkőzést megelőző nyilatkozatában elárulta, két, az elmúlt hetekben sérüléssel bajlódó játékos is edzésbe állt a napokban.

 

 

„A debreceni mérkőzésen sajnos két újabb sérültünk lett Samy Mmaee és Pászka Lóránd személyében, de a napokban Amer Gojak és Baráth Péter újra edzésbe állhatott” – idézi a fradi.hu Sztanyiszlav Csercseszovot.

A bosnyák válogatott Amer Gojak sérülése miatt 2023-ban még egyetlen tétmeccsen sem szerepelt a Ferencvárosban, viszont múlt héten, a DVSC ellen már elülhetett a kispadra. A februárban szerződtetett, egyszeres magyar válogatott Baráth Péter viszont még keretben sem volt, mióta a DVSC-től kölcsönbe a Fradihoz került . A középpályás kisebb sérülés után érkezett az Üllői útra, de a héten már együtt edzhetett új társaival. Az egyelőre kérdéses, mikor léphet pályára új csapatában.

„Ez a hét is a felkészüléssel telt, mint mindegyik. Mivel pénteken játszunk, egy nappal kevesebb időnk jutott a gyakorlásra, de a célunk nem változott: a folytatásban már nem szeretnénk pontokat veszíteni. Most nagyon jó a csapatszellem. Nem számítok könnyű meccsre a Mezőkövesd ellen, nehéz dolgunk lesz, de felkészültünk. Nem gondolok arra, hogy nekünk most revansot kéne vennünk. Mindig a következő mérkőzés jár a fejemben, nem fontos, hogy elveszítettük a mezőkövesdiek elleni első meccset. Nincs futball vereség nélkül, de ezúttal nem veszíthetünk – mondta a pénteki ellenfél kapcsán Csercseszov. Mint ismert, a két csapat legutóbbi bajnoki meccsét, hazai pályán a Mezőkövesd nyerte meg 2–1-re.

NB I, 2022–2023, 22. FORDULÓ
HELYSZÍNJÁTÉKVEZETŐNÉZŐSZÁM
Március 3., péntek
20.15: Ferencváros–Mezőkövesd Zsóry FC (Tv: M4 Sport)Budapest, Groupama Aréna
Farkas Ádám
Március 4., szombat
14.15: Kisvárda–Kecskemét (Tv: M4 Sport)
Kisvárda, Várkerti Stadion
17.45: Paks–ZTE (Tv: M4 Sport)Paks, Fehérvári úti Stadion
20.15: Mol Fehérvár–Vasas (Tv: M4 Sport)Székesfehérvár, Mol Aréna Sóstó
Március 5., vasárnap
15.00: Budapest Honvéd–Puskás Akadémia (Tv: M4 Sport+)Budapest, Bozsik Aréna
18.30: Újpest–DVSC (Tv: M4 Sport)Budapest, Szusza Ferenc Stadion

 

AZ NB I ÁLLÁSA
1. Ferencvárosi TC21154245–16+2949
2. Kecskeméti TE21712230–22+833
3. Kisvárda2188534–35–132
4. Debreceni VSC2186736–33+330
5. Puskás Akadémia2179526–25+130
6. Zalaegerszegi TE2176827–24+327
7. Mezőkövesd2176823–27–427
8. Paksi FC2175935–36–126
9. Újpest FC21651026–37–1123
10. Mol Fehérvár21561025–31–621
11. Budapest Honvéd21471022–35–1319
12. Vasas FC21310816–24–819

 

 

Legfrissebb hírek

NS-infó: Osváth Attila a Ferencváros labdarúgója lehet

Labdarúgó NB I
14 órája

Tóth Alex is a Premier League öt legjobb téli igazolása között a The Athleticnél

Angol labdarúgás
21 órája

„Az FTC minden szempontból előrelépést jelent” – Elizabeth Omoregie útja Athéntól Budapestig

Kézilabda
23 órája

Az Újpest volt az elmúlt hét főszereplője, de igazolt a DVSC is – piaci körkép

Labdarúgó NB I
2026.02.02. 08:34

Révész Attila a Kisvárda kapott góljáról: Valószínű, ha én utcai cipőben odaszaladok, megfogom a labdát, neki nem sikerült

Labdarúgó NB I
2026.02.02. 08:13

Jégkorong MK: a Ferencváros megvédte címét

Jégkorong
2026.02.01. 19:34

Gruber gólja döntött, az FTC nyerte meg a Paks elleni rangadót

Labdarúgó NB I
2026.02.01. 17:14

Robbie Keane az edzések után külön foglalkozik Kovaceviccsel

Labdarúgó NB I
2026.02.01. 13:18
Ezek is érdekelhetik