NB I: Nem nehéz, hanem szerencsétlen periódus van mögöttünk – Csercseszov

N-P. T.N-P. T.
Vágólapra másolva!
2023.04.15. 22:33
null
Sztanyiszlav Csercseszov szerint a Fradi szerencsétlen periódust zárt le (Fotó: Török Attila)
A labdarúgó NB I 27. fordulójában a Ferencváros 3–0-ra megverte odahaza a Budapest Honvédot. A találkozó után így értékeltek a vezetőedzők.

A Honvéd trénere, Dean Klafuric csalódott volt az eredmény miatt.

„Sajnálom a játékosokat. Nem túl hízelgő három nullra kikapni, de gratulálnom kell a Ferencvárosnak, mert tényleg jobban játszott. A góloknál összeadódtak a hibák, de a Fradi játékosainak kvalitásait is dicsérni kell. A találkozó elején talán kicsit kompaktabbak voltunk, de nem játszottunk jól, túl mélyen védekeztünk, nem ezzel a mentalitással szerettünk volna kijönni a pályára. A Fradi nagyon jól játszott, a Monaco elleni Európa-liga-csoportmeccs óta szerintem most a legjobban. Tele voltak a játékosok energiával, akartak, a támadó harmadban kiválóan teljesítettek. Ezért tudták ennyire irányítani a mérkőzést.”

Miután a találkozón több kispesti játékos, köztük a kapus Dúzs Gellért is megsérült, felvetődött, hogy vajon a jövő heti, Újpest elleni sorsdöntő mérkőzésre visszakerülhet-e a keretbe Szappanos Péter és Zsótér Donát?

„Még meg kell várni a játékosok pontos diagnózisát, és ha már tudjuk, milyen állapotban vannak, meghozhatjuk a kerettel kapcsolatos döntéseket.”

DEAN KLAFURIC SAJTÓTÁJÉKOZTATÓJA

A Ferencváros vezetőedzőjét, Sztanyiszlav Csercseszovot arról kérdezte a Nemzeti Sport, hogy ezzel a győzelemmel megkönnyebbült-e a nehéz periódus után.

„Nem feltétlenül nehéz, hanem inkább szerencsétlen periódus van mögöttünk. Sok sérültünk volt, nagyon sok párharcot nem sikerült úgy megnyernünk, hogy belejátszott a szerencsétlenség. A nehéz periódus nem ilyen, hiszen láttam, a fiúk hogyan edzenek napról napra. A nehéz periódus az, amikor nincs meg az akarat sem. A fociban benne van, hogy nem tud mindig nyerni az ember, ilyenkor vagy összekovácsolódik a csapat vagy szétmegy, de csak együtt lehet egy ilyen helyzetből kilábalni. Jól játszottunk, megérdemelt győzelmet arattunk, köszönöm a szurkolóknak a buzdítást.”

SZTANYISZLAV CSERCSESZOV SAJTÓTÁJÉKOZTATÓJA

SIGÉR: A KECSKEMÉT SIKERE KELLETT, HOGY MINDENKI FELÉBREDJEN

ONLIVE KÖZVETÍTÉS, ÉRDEKESSÉG, STATISZTIKÁK ITT!

LABDARÚGÓ NB I
27. FORDULÓ
Ferencvárosi TC–Budapest Honvéd 3–0 (R. Mmaee 42., Marquinhos 71., Kwabena 87.)
Budapest, Groupama Aréna, 11 793 néző. Vezette: Pintér Cs.

NB I, 2022–2023, 27. FORDULÓ
HELYSZÍNJÁTÉKVEZETŐNÉZŐSZÁM
Április 14., péntek
DVSC–Puskás Akadémia 0–1Debrecen,Nagyerdei Stadion
Bognár Tamás
3726
Április 15., szombat
Kecskemét–ZTE 3–0Kecskemét,Széktói Stadion
Csonka Bence2812
Mezőkövesd–Vasas 1–4
Mezőkövesd,Városi Stadion
Bogár Gergő1850
Ferencváros–Bp. Honvéd 3–0
Budapest,Groupama ArénaPintér Csaba11 793
Április 16., vasárnap
15.30:Kisvárda–Mol Fehérvár (Tv:M4 Sport)Kisvárda,Várkerti StadionFarkas Ádám
18.00:Újpest–Paks (Tv:M4 Sport)Budapest,Szusza Ferenc StadionVad Ii István
Legfrissebb hírek

NS-infó: Osváth Attila a Ferencváros labdarúgója lehet

Labdarúgó NB I
8 órája

Tóth Alex is a Premier League öt legjobb téli igazolása között a The Athleticnél

Angol labdarúgás
16 órája

„Az FTC minden szempontból előrelépést jelent” – Elizabeth Omoregie útja Athéntól Budapestig

Kézilabda
18 órája

Az Újpest volt az elmúlt hét főszereplője, de igazolt a DVSC is – piaci körkép

Labdarúgó NB I
2026.02.02. 08:34

Révész Attila a Kisvárda kapott góljáról: Valószínű, ha én utcai cipőben odaszaladok, megfogom a labdát, neki nem sikerült

Labdarúgó NB I
2026.02.02. 08:13

Jégkorong MK: a Ferencváros megvédte címét

Jégkorong
2026.02.01. 19:34

Gruber gólja döntött, az FTC nyerte meg a Paks elleni rangadót

Labdarúgó NB I
2026.02.01. 17:14

Robbie Keane az edzések után külön foglalkozik Kovaceviccsel

Labdarúgó NB I
2026.02.01. 13:18
Ezek is érdekelhetik