Labdarúgás: Gera, Hajnal, Juhász és Waltner is a Dinamo Zagrebhez látogatott

Vágólapra másolva!
2023.05.11. 11:30
null
A program résztvevői (Fotó: MLSZ)
A rendszeresen Bajnokok Ligája-csoportkörben szereplő Dinamo Zagreb labdarúgócsapatánál jártak tanulmányúton a legmagasabb szintű edzőképzési tanfolyam hallgatói.

 

A magyar szövetség (MLSZ) honlapjának beszámolója szerint a látogatás célja a klub működésének megismerése volt. A hallgatók között több korábbi válogatott labdarúgó is részt vett a szakmai programon, köztük az U21-es nemzeti együttest irányító Gera Zoltán, a sorozatban ötödször bajnok Ferencvárosnál sportigazgatóként dolgozó Hajnal Tamás, a Mol Fehérvárnál ugyanezt a posztot betöltő Juhász Roland vagy a legutóbb Pakson edzősködő Waltner Róbert.

„A Dinamo Zagreb szakembereinek gyakorlati munkáját és a klub példaértékű piaci működését, illetve ezzel összefüggésben a kitűzött célok megvalósulásának feltételeit mutattuk be a pro licences hallgatóknak a horvát fővárosban. Többek között a játékosok és szakemberek kineveléséről, menedzseléséről esett szó. Szerintem a horvát klub meglátogatása nemcsak edzői oldalról tanulságos, hanem sportvezetői és tulajdonosi oldalról is példaértékű” – mondta Fórián Zsolt edzőképzési vezető azzal kapcsolatban, miért erre a klubra esett az MLSZ választása.

A tanfolyam hallgatói több szakmai előadást hallgattak meg, valamint megtekintették a helyi U19-es csapat mérkőzését. Az előadók között volt többek között Tomislav Butina akadémiaigazgató, Marko Vukelic operatív igazgató, Ivan Senzen U19-es vezetőedző. A képzés május 31. után gyakorlati és elméleti vizsgával zárul.

A programon részt vevő hallgatók: Csizmadia Csaba, Gera Zoltán, Hajnal Tamás, Halász Kinga, Juhász Roland, Tímár Krisztián, Vanczák Vilmos, Vágó Fanni, Waltner Róbert, Bozsik József, Györök Tamás, Harmati Tamás, Horváth Péter, Kemenes Szabolcs, Makra Zsolt, Nagy Ádám, Pinezits Máté, Szalai Tamás, Székely Tibor Zoltán, Tóth Mihály Attila, Vas László és Vincze Richárd.

Legfrissebb hírek

Programajánló: Hivatás, család, kultúra – beszélgetés Gera Zoltánnal és Kovács „Kokó” Istvánnal

Egyéb egyéni
2026.01.31. 14:11

Hajnal Tamás szerint hamarosan magyar állampolgárságot kaphat a Ferencváros új igazolása

Labdarúgó NB I
2026.01.27. 09:03

1. HNL: az Eszék simán kikapott a Dinamótól

Minden más foci
2026.01.25. 22:01

Hajnal Tamás: Tóth Alex átigazolása sporttörténelmi pillanat

Labdarúgó NB I
2026.01.20. 16:03

Hajnal Tamás elmondta, Vargát négy és fél millió eurónál többért adták el

Labdarúgó NB I
2026.01.06. 19:35

Gera Zoltán: Sok ötletem, tervem van akár a foci világában, akár azon kívül is

Magyar válogatott
2026.01.04. 08:00

Gera Zoltán: Szeretem nyugalomban, a családdal tölteni az ünnepeket

Angol labdarúgás
2025.12.26. 13:55

Életem meccse – ötven magyar labdarúgó emlékezett vissza az új könyvben

Magyar válogatott
2025.12.15. 12:16
Ezek is érdekelhetik