Sportrádió: Mindig az a cél, hogy erősödjön a csapat – Orosz Pál

S. B.S. B.
2023.05.06. 18:27
null
Orosz Pál a bajnoki cím után is koncentrál a jövőre (Fotó: Földi Imre, archív)
Orosz Pál, az FTC Labdarúgó Zrt. vezérigazgatója a Sportrádióban Rizmayer Mihálynak beszélt a Ferencváros idényének kiemelkedő pillanatairól és a jövőbeli céljairól a sorozatban ötödik bajnoki cím megszerzése után.

Orosz Pál az ünnepi hangulat ellenére is a csapat jövőbeli céljaival kezdte a beszélgetést:

„Most arra kell koncentrálnunk, hogy nemzetközi szinten legalább úgy teljesítsünk, mint tavaly. Megtanultuk már ezen a szinten, hogy kell játszanunk és nagyon reméljük, hogy eljutunk a Bajnokok Ligája csoportköréig, ahol tisztességesen helyt tudunk állni.”

A vezérigazgató egy pár mondat erejéig kitért a Fradi idei nehézkesebb sorozatára is.

„Az elmúlt időszakban nekünk is volt egy gyengébb periódusunk, de pont ettől jó egy csapat, hogy ezekből a nehézségekből is ki tud jönni.”

„Biztos, hogy lesz mozgás, lesznek érkezők és távozók is. Amikor tudjuk, hogy egy adott posztot meg kell erősítenünk, akkor a fantasztikus stábunknak köszönhetően rendelkezésünkre áll egy menü, így nem kell kapkodnunk. Mindig az a cél, hogy erősödjön a csapat, de természetesen nincs olyan, hogy tökéletes átigazolási szezon” – mondta el Orosz a nyári tervekkel kapcsolatban.

A szakember a csapat sikerei mellet kiemelte Lisztes Krisztián teljesítményét is:

”Óriási öröm, hogy egy saját nevelésű játékos ilyen szépen beilleszkedik, de azt is fontos kiemelni, hogy az ilyen fiataloknak időt kell adni, nem várható el tőle, hogy mindig a legjobb formájában legyen. Egy 17 éves érthető módon még nem egy kiforrott játékos.”

„Egész biztos, hogy számíthatnak a szurkolók egy nagyobb ünnepségre, hisz szeretnénk velük együtt szórakozni és megköszönni nekik, hogy minden helyzetben támogattak minket.” – zárta le mondandóját a vezérigazgató.

Legfrissebb hírek

FTC: „Csak egy sokat dolgozó fiú vagyok a klubban” – Kubatov Gábor indul az októberi elnökválasztáson

Labdarúgó NB I
2 órája

A Fradi 15 év után áll kieső helyen, de ha Zalaegerszegen győz, előz

Labdarúgó NB I
Tegnap, 14:21

Őrizetbe vettek két lengyel szurkolót, akik az FTC drukkereire támadtak

Európa-liga
Tegnap, 13:45

Ekkor játszik a Trabzonsporral a Ferencváros az Európa-liga főtáblájáért

Európa-liga
Tegnap, 13:25

Kristoffer Zachariassen a nagy pillanatok embere

Európa-liga
Tegnap, 10:58

Dibusz Dénes szerint csapatként lehet esélyük a Trabzonspor legyőzésére

Európa-liga
Tegnap, 9:56

„A 82. percben jött a Górnik tragédiája” – lengyel lapszemle

Európa-liga
Tegnap, 7:40

Lenny Joseph: Mindennap a legjobb akarok lenni

Európa-liga
Tegnap, 6:57