Egyetlen Cseri Tamás-gólt sem hozott az idény; Szerhij Rebrov a németek ellen debütál az ukrán válogatott kispadján

S. T. J.S. T. J.
Vágólapra másolva!
2023.06.09. 23:24
A Nemzeti Sport szombati számából ajánljuk:

Egyetlen Cseri Tamás-gólt sem hozott a nemrégiben véget ért idény – korábban az élvonalban és az NB II-ben sem fordult elő vele hasonló. A Mezőkövesd Zsóry játékmestere nem is tagadja, van hiányérzete a teljesítményével kapcsolatban. A középpályás 2017 nyarán igazolt Kisvárdáról a Mezőkövesd Zsóryhoz, és hogy mennyire fontos játékosa lett csapatának, jól mutatja, az első öt idényében összesen mindössze hét bajnokit hagyott ki – többnyire eltiltás miatt. Jelenleg a rehabilitációja zajlik, mert a Fehérvár elleni meccsen két bokaszalagja teljesen, egy pedig részlegesen elszakadt.
Egyetlen Cseri Tamás-gólt sem hozott a nemrégiben véget ért idény
– korábban az élvonalban és az NB II-ben sem fordult elő vele hasonló. A Mezőkövesd Zsóry játékmestere nem is tagadja, van hiányérzete a teljesítményével kapcsolatban. A középpályás 2017 nyarán igazolt Kisvárdáról a Mezőkövesd Zsóryhoz, és hogy mennyire fontos játékosa lett csapatának, jól mutatja, az első öt idényében összesen mindössze hét bajnokit hagyott ki – többnyire eltiltás miatt. Jelenleg a rehabilitációja zajlik, mert a Fehérvár elleni meccsen két bokaszalagja teljesen, egy pedig részlegesen elszakadt.

Szerhij Rebrov, a Ferencváros korábbi vezetőedzője lett az ukrán válogatott szövetségi kapitánya, megbízatása a 2026-os világbajnokság végéig érvényes. A tréner hétfőn Németország ellen mutatkozik be a kispadon, brémai szállodai szobájában üldögélve adott exkluzív interjút lapunknak. A delegáció kalandos úton jutott el Németországba; az utazásnak alapvetően két és fél órának kellene lennie, a háborús konfliktus miatt azonban több mint huszonnégy óráig tartott. A korábbi ferencvárosi légiósok közül Olakszandr Zubkov a keret tagja, de ahogy Rebrov fogalmazott, Ihor Haratin előtt is nyitva áll az ajtó.

Képes Sport mellékletünkben interjút olvashatnak a sprinter Kovács Attilával, aki az 1987-es atlétikai világbajnokságon negyedik lett a 100 méteres döntőben. Olyan klasszisok társaságában versenyezhetett, mint például Carl Lewis és Ben Johnson. Mesélt többek között a portugáliai versenyről, amelyen azért nem indulhatott, mert Ben Johnson viccből ráugrott a hátára, és ettől megroppant a dereka, az utolsó, debreceni bajnoki futásáról, amikor az állatkerti szamár iázása miatt is visszahívták a futamot, és elárulta azt is, mi volt a fő erőssége.

Legfrissebb hírek

A téli olimpia teljes programja; Redzic Damir Szoboszlai nyomdokain a Bundesligába?

E-újság
8 perce

Eb-döntőben a női pólósok!; Gruber Zsombor: Varga Barnabás örököse akarok lenni

E-újság
Tegnap, 23:44

Női pólósainknak a világbajnokon át vezet az út az Eb-döntőbe; Tóth Zita a 20 közé kerülhet

E-újság
2026.02.02. 23:35

A Ferencváros a forduló nyertese; Varga Barnabás majdnem hős lett az AEK-ben

E-újság
2026.02.01. 23:24

Kinek jó az ETO és a Loki döntetlenje? Liu Shaoang kínaiként védhet olimpiai bajnoki címet

E-újság
2026.01.31. 23:53

Megint a Ludogorec – az Európa-liga rájátszásában jönnek a bolgárok; A BL-gála után valóságteszt vár a Liverpoolra

E-újság
2026.01.30. 23:50

Elvesztette veretlenségét, és a rájátszásban folytatja a Ferencváros; Két világ között: miért más a Liverpool Európában, mint Angliában?

E-újság
2026.01.29. 23:58

Robbie Keane: Készen állunk a csatára; Ádám Martin: Remélem, lesz még néhány jó évem az élvonalban

E-újság
2026.01.28. 23:59
Ezek is érdekelhetik