FTC: a lengyel bajnokhoz igazolt a válogatott játékos – hivatalos

P. K.P. K.
Vágólapra másolva!
2023.06.22. 10:00
null
Adnan Kovacevic új csapata mezével (Fotó: <a href="https://www.facebook.com/photo/?fbid=658669646285127&amp;set=pb.100064262936151.-2207520000." target="_blank">facebook.com</a>)
A 11-szeres bosnyák válogatott Adnan Kovacevic már korábban bejelentette, hogy júniusban, szerződése lejártával távozik a magyar bajnok Ferencvárostól – szerda este pedig a lengyel bajnok Raków Czestochowa közölte a hivatalos csatornáin, hogy 2025-ig szóló szerződést kötött a védővel.

 

„Sikerre ítélve” – írja a lengyel Raków Czestochowa Facebook-posztjában, melyben bejelentette, hogy 2025-ig szerződtette a 29 éves Adnan Kovacevicet.

 

A 11-szeres bosnyák válogatott belső védő számára nem ismeretlen a lengyel bajnokság, hiszen 2020-ban a Korona Kielcéből igazolt a Fradiba, mellyel háromszor nyert magyar bajnokságot, egyszer Magyar Kupát, játszott a Bajnokok Ligája és az Európa-liga csoportkörében. Az NB I-ben 68 meccsen lépett pályára a Ferencvárosban, de a 2022–2023-as idény végén már jelezte közösségi oldalán, hogy szerződése lejártával, júniusban távozik az FTC-től.

Most már azt is tudjuk, hogy a lengyel Rakównál folytatja, amely a tavasszal története során először lett bajnok a legmagasabb osztályban.

 

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A FERENCVÁROSNÁL
Érkezők:
Mohammed Abu Fani (izraeli, Maccabi Haifa – Izrael), Baráth Péter (Debreceni VSC, kölcsön után végleg), Ibrahim Cissé (francia-szenegáli, SM Caen – Franciaország, szabadon igazolhatóként), Halmai Ádám (Soroksár SC), Tosin Kehinde (nigériai, Randers FC – Dánia, szabadon igazolhatóként), Cebrail Makreckis (lett-marokkói, Pirin Blagoevgrad – Bulgária, szabadon igazolhatóként), Alekszandar Pesics (szerb, Crvena zvezda – Szerbia), Varga Barnabás (Paksi FC)
Kölcsönbe érkezők:
Kölcsönből visszatérők: Roko Baturina (horvát, Racing Santander – Spanyolország), Iyinbor Patrick (Vasas FC), Katona Bálint (Kecskeméti TE), Katona Máté (Kecskeméti TE), Stjepan Loncar (bosnyák, KV Kortrijk – Belgium), Varga Ádám (Kecskeméti TE)
Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek: Berényi Erik, Gágyor Domán Szilárd, Horváth Bence, Madarász Ádám, Molnár Márton, Szabó Szilárd, Takács Ádám
Kiszemeltek (sajtóhírek alapján): Mohamed Ali Ben Romdan (tunéziai, Espérance – Tunézia, szabadon igazolható)
Távozók: Bogdán Ádám (szabadon igazolható), Zseljko Gavrics (szerb, DAC 1904 – Szlovákia, kölcsön után végleg), Adnan Kovacevic (bosnyák, Raków Czestochowa – Lengyelország, szabadon igazolhatóként), Vécsei Bálint (szabadon igazolható)
Kölcsönbe távozók:
Kölcsönből visszatér(het)nek klubjukhoz: Mehdi Boudjemaa (francia-algériai, Hatayspor – Törökország), Ángelo Sagal (chilei, Gaziantep FK – Törökország)?
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk (sajtóhírek alapján): Ryan Mmaee (marokkói-belga, Luton Town – Anglia), Samy Mmaee (marokkói-belga, Görögország)
Kölcsön után végleg távozhatnak:
Giorgi Haraisvili (grúz, Dinamo Tbiliszi – Grúzia), Szánthó Regő (DAC 1904 – Szlovákia)

 

 

Legfrissebb hírek

Tizenöt gólt szerzett a Ferencváros Magyar Kupa-meccsen Szarvaskenden

Labdarúgó NB I
12 órája

Férfi vízilabda Magyar Kupa: 18 gólos sikert aratott a BVSC és a Fradi is

Vízilabda
2025.09.12. 20:31

Izraelben folytatja a Ferencvárossal szerződést bontó támadó – hivatalos

Minden más foci
2025.09.12. 17:14

Vereség Oslóban, nehéz helyzetből várja a visszavágót a Ferencváros a női BL-selejtezőben

Bajnokok Ligája
2025.09.11. 20:56

Csoboth Kevin Törökországba igazolt – hivatalos

Légiósok
2025.09.10. 19:05

Oroszországba adta kölcsön örmény játékosát az FTC – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.09.10. 18:01

Szevikjannak jót tenne, ha elhagyná a Ferencvárost a Barcika örmény hátvédje szerint

Labdarúgó NB I
2025.09.10. 14:06

CIES-elemzés: bajnok lesz a Ferencváros, a Liverpool és a Real Madrid is

Minden más foci
2025.09.10. 13:02
Ezek is érdekelhetik