FTC: Bármelyik csapatnak erősítést jelentene – Csercseszov az új kiszemeltről

Vágólapra másolva!
2023.06.05. 17:24
null
(Fotó: Getty Images)
A Ferencváros orosz vezetőedzője honfitárs labdarúgóval erősítené meg magyar bajnoki címvédő csapatát.

 

Május elején az orosz sajtóban felröppent a hír, miszerint a Zenit 46-szoros orosz válogatott középpályása, Daler Kuzjajev a labdarúgó NB I-ben szereplő Ferencváros játékosa lehet.

Sztanyiszlav Csercseszov a legolvasottabb orosz sportnapilapnak, a Szport Ekszpressznek adott hétfői nyilatkozatában jelezte, szeretné, ha az orosz bajnok Zenit középpályása az FTC-hez igazolna.

„Tudjuk, hogy Daler jó futballista. Bármelyik csapatnak erősítést jelentene” – mondta Csercseszov. A 30 éves Kuzjajev 2017 nyara óta játszik a Zenitben, szerződése a szentpétervári klubnál június 30-ig szól.

Az elmúlt szezonban a futballista 35 tétmérkőzést játszott, 5 gólt szerzett és 7 gólpasszt adott. A Zenittel idén ötödször lett bajnok, emellett egyszeres kupagyőztes, és kétszer nyert csapatával orosz szuperkupát.

A válogatottban eddig 46-szor jutott szóhoz, s kétszer volt eredményes. Értékét a futballpiacon mérvadó Transfermarkt 10 millió euróra teszi.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A FERENCVÁROSNÁL
Érkezők:
Baráth Péter (Debreceni VSC, kölcsön után végleg), Varga Barnabás (Paksi FC)
Kölcsönbe érkezők:
Kölcsönből visszatérhet: Iyinbor Patrick (Vasas), Stjepan Loncar (bosnyák, KV Kortrijk – Belgium)
Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek: Berényi Erik, Gágyor Domán Szilárd
Kiszemeltek (sajtóhírek alapján): Mohammed Abu Fani (izraeli, Maccabi Haifa – Izrael), Daler Kuzjajev (orosz, Zenit – Oroszország), Cebrail Makreckis (lett-marokkói, Pirin Blagoevgrad – Bulgária), Alekszandar Pesics (szerb, Crvena zvezda – Szerbia), Mohamed Ali Ben Romdan (tunéziai, Esperance – Tunézia), Carlos Strandberg (svéd-mozambiki, Asz-Szajlija SC – Katar), Arszen Zaharjan (orosz, Dinamo Moszkva – Oroszország)
Távozók: Adnan Kovacevic (bosnyák)
Kölcsönbe távozók:
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz: Mehdi Boudjemaa (francia-algériai, Hatayspor – Törökország), Ángelo Sagal (chilei, Gaziantep FK – Törökország)?
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk: Bogdán Ádám (lejár a szerződése), Vécsei Bálint (lejár a szerződése)
Kölcsön után végleg távozhatnak:
Roko Baturina (horvát, Racing Santander – Spanyolország), Zsejko Gavrics (szerb, DAC 1904 – Szlovákia), Giorgi Haraisvili (grúz, Dinamo Tbiliszi – Grúzia), Katona Bálint (Kecskeméti TE), Katona Máté (Kecskeméti TE), Szánthó Regő (DAC 1904 – Szlovákia), Varga Ádám (Kecskeméti TE)

Az FTC II keretéhez tartozó és az NB II-es partnercsapatnak, a Soroksárnak kölcsönadott labdarúgók nem szerepelnek a felsorolásban.

 

(MTI)

Legfrissebb hírek

Fiatal védő érkezett az NB II-es Ajkához

Labdarúgó NB II
17 perce

NB I: a horvát élvonalból szerződtetett labdarúgót a Nyíregyháza

Labdarúgó NB I
18 órája

Az Újpest volt az elmúlt hét főszereplője, de igazolt a DVSC is – piaci körkép

Labdarúgó NB I
Tegnap, 8:34

Révész Attila a Kisvárda kapott góljáról: Valószínű, ha én utcai cipőben odaszaladok, megfogom a labdát, neki nem sikerült

Labdarúgó NB I
Tegnap, 8:13

Jégkorong MK: a Ferencváros megvédte címét

Jégkorong
2026.02.01. 19:34

Gruber gólja döntött, az FTC nyerte meg a Paks elleni rangadót

Labdarúgó NB I
2026.02.01. 17:14

„A Dárdai Pállal folytatott megbeszélések motiváltak” – az Újpest a honlapján is bejelentette Maiert

Labdarúgó NB I
2026.02.01. 16:26

Robbie Keane az edzések után külön foglalkozik Kovaceviccsel

Labdarúgó NB I
2026.02.01. 13:18
Ezek is érdekelhetik