Újpest: magyar válogatott támadó érkezhet – NS-infó

P. K.P. K.
Vágólapra másolva!
2023.06.23. 15:52
null
Kiss Tamás (szürkében) Újpestre tart (Fotó: Szabó Miklós)
A Nemzeti Sport értesülései szerint a kétszeres magyar válogatott Kiss Tamás a Puskás Akadémiától az Újpesthez szerződhet.

 

A Nemzeti Sport értesülései szerint az Újpest FC előrehaladott tárgyalásokat folytat Kiss Tamással, akinek a szerződése június végén jár le a Puskás Akadémiánál. Amennyiben a felek egyezségre jutnak és a 22 éves játékos átesik az ilyenkor kötelező orvosi vizsgálatokon, úgy a jövő héten csatlakozhat az Újpest keretéhez.

Kiss Tamás a mögöttünk hagyott idényben 16 bajnokin lépett pályára az NB I-ben, ezeken három gólt szerzett. A Puskás Akadémia 2018 nyarán szerződtette őt, azóta kölcsönben játszott a Diósgyőrben, valamint a holland SC Cambuurban is.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS AZ ÚJPEST FC-NÉL
Érkezők:
Tamás Krisztián (Bp. Honvéd, szabadon igazolhatóként)
Kölcsönbe érkezők:
Kölcsönből visszatérnek: Dzenan Burekovic (bosnyák, Szpartak Szubotica – Szerbia), Märten Kuusk (észt, Flora Tallinn – Észtország), Matija Ljujics (szerb, Sabail – Azerbajdzsán), Máté Zsolt (Tiszakécskei FC), Ognjen Radosevics (szerb, Szentlőrinc)
Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek: Geiger Bálint, Tamási Domonkos
Kiszemeltek:
Kiss Tamás (Puskás Akadémia, szabadon igazolható)
Távozók: Nemanja Antonov (szerb, MTK Budapest, szabadon igazolhatóként), Petrus Boumal Mayega (kameruni, szabadon igazolható), Filip Pajovics (szerb, szabadon igazolható)
Kölcsönbe távozók:

Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz:
Fernand Gouré (elefántcsontparti, Westerlo – Belgium)
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk:
Giuseppe Borello (olasz, kikerült az első csapat keretéből), Yohan Croizet (francia, kikerült az első csapat keretéből), Luis Jakobi (német, kikerült az első csapat keretéből), Ognjen Mudrinszki (szerb, kikerült az első csapat keretéből)

Legfrissebb hírek

NS-képeslap: megújult a szigethalmi pálya és az öltöző is

Labdarúgó NB II
5 órája

Labdarúgás: csaknem 1500 fiatalperc az NB I 20. fordulójában

Utánpótlássport
22 órája

Egy szerencsés góllal szakadt meg a Nyíregyháza ötmeccses nyeretlenségi sorozata

Labdarúgó NB I
2026.02.01. 21:38

Gruber gólja döntött, az FTC nyerte meg a Paks elleni rangadót

Labdarúgó NB I
2026.02.01. 17:14

Potyagóllal debütált Tiszakécskén az utánpótlás-válogatott kapus

Labdarúgó NB II
2026.02.01. 16:03

Nyolc gól, büntető, dulakodás, kiállítás: őrült meccset nyert a Szentlőrinc

Labdarúgó NB II
2026.02.01. 15:55

A Békéscsaba nyerte a kiesési helyosztót és megelőzte a Soroksárt

Labdarúgó NB II
2026.02.01. 15:50

Hazai pályán sem bírt a Mezőkövesddel a Karcag

Labdarúgó NB II
2026.02.01. 15:49
Ezek is érdekelhetik