NB I: Emelkedik a magyar játékvezetés színvonala – Hanacsek Attila

2023.07.19. 14:21
null
Hanacsek Attila a fejlődés ellenére most sem teljesen elégedett (Fotó: Török Attila)
Hanacsek Attila, a Magyar Labdarúgó-szövetség Játékvezetői Bizottságának elnöke szerint emelkedik a magyar játékvezetés színvonala, egyúttal a videobírónak (VAR) köszönhetően jelentősen csökkent a súlyos hibák száma az OTP Bank Ligában.

 

„Az ellenőri jelentések azt mutatják, hogy egyértelműen és vitathatatlanul fejlődik a magyar játékvezetés színvonala. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint hogy három bíró kapott Európa-bajnoki selejtező mérkőzést” – mondta az M1 aktuális csatornának adott interjúban Hanacsek Attila, aki megemlítette azt is, hogy mind a hat nemzetközi minősítésű bírónk feladatot kapott az európai kupasorozatok selejtezőiben.

A sportvezető arról számolt be, hogy az élvonal előző idényében mindössze 17 olyan súlyos hiba történt, amely „a mérkőzés eredményére közvetlen hatással bírhat”, ezt szerinte a VAR nélkül nem tudták volna elérni. Ezzel kapcsolatban megjegyezte, „ez olyan alacsony szám, ami soha nem fordult elő”.

Hanacsek kifejtette, hogy a VAR nélkül még hatvan ilyen hiba volt, azaz a technológia bevezetésével hetvenszázalékos csökkenést sikerült elérni, ami nagyon figyelemre méltó eredmény. Hozzátette, nemcsak a hibák száma, hanem a VAR alkalmazásának második évében a beavatkozások száma is harminc százalékkal csökkent, azaz javultak a pályán hozott döntések is. Ugyancsak javulásról számolt be a hosszú ellenőrzéseknél, amelyek száma 43 százalékkal csökkent az első VAR-os idényhez képest.

A korábbi nemzetközi játékvezető hangsúlyozta, a fejlődés ellenére most sem teljesen elégedett.

Legfrissebb hírek

A lelátó népét is lázba hozza a nagy munkabírású Peter Agba

Labdarúgó NB I
2026.09.22. 11:47

Három meg nem adott gól, avagy a DVSC nem ért egyet az ítéletek MLSZ-indoklásával

Labdarúgó NB I
2026.09.22. 10:29

Micsoda hétvége: parádés kapusteljesítmények és látványos gólok az NB I-ben

Labdarúgó NB I
2026.09.22. 09:53

Preisinger Sándor: Az könnyelmű, akiben nincs alázat és felelősségérzet

Labdarúgó NB I
2026.09.22. 08:22

A hétvége bakija: ezzel a góllal győzte le az Újpest a ZTE-t a labdarúgó NB I-ben – videó

Labdarúgó NB I
2026.09.21. 13:50

Így fordított az Újpest a Zalaegerszeg ellen – képgaléria

Labdarúgó NB I
2026.09.20. 22:17

A Garami-emlékhely felavatása sem segített a hazaiakon – képeken az MTK és az ETO összecsapása

Labdarúgó NB I
2026.09.20. 21:40

Csak egyenlíteni tudott, értékes pontokat hullajtott el Nyíregyházán a Ferencváros

Labdarúgó NB I
2026.09.20. 21:24