NB I: védő érkezett az FTC-ből kölcsönbe a Kecskeméthez

Vágólapra másolva!
2023.07.13. 16:35
null
Nagy Olivér a Kecskemétnél folytatja (Fotó: KTE)
A labdarúgó NB I-ben szereplő Kecskeméti TE hivatalos honlapján jelentette be, hogy Nagy Olivér, a Ferencvárostól kölcsönben szerepel a klubnál a 2023–2024-es évadban.

 

Nagy Olivér első klubja a KISE volt, de korán az FTC-hez került. A legutóbbi két bajnokságot a Soroksárnál töltötte, 53 meccsen egy gólt és egy gólpasszt jegyzett.

Nagy már a felkészülés kezdete óta a kecskemétieknél van, csütörtökön azonban aláírta a kölcsönszerződést.

„Nagyon jó érzés, hogy itt lehetek Kecskeméten. Ez egy újabb lépcsőfok lehet a karrieremben, amit örülök, hogy a KTE kötelékében tehetek meg, hiszen a klub már korábban is érdeklődött utánam. Jó érzésekkel várom a szezont, az elmúlt hetek közös munkája ebben csak a megerősített. Bár még sok feladat vár ránk a szezon rajtjáig, természetesen izgatottan várom, késznek érzem magam a bemutatkozásra a nemzetközi kupában és a bajnokságban is. Bízom benne, hogy meg is lesz erre a lehetőségem. A beilleszkedésen túl is vagyok, a srácok az első perctől maguk közé fogadtak, most már azon vagyok, hogy én is szép sikereket érjek el a KTE-vel” – mondta Nagy Olivér a kecskemétiek honlapján.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A KECSKEMÉTI TE-NÉL
Érkezők:
Artner Dávid (Mosonmagyaróvár), Fadgyas Tamás (ETO FC Győr), Katona Levente (Pécsi MFC), Kiss Bence (ETO FC Győr), Kovács Kolos (Ceglédi VSE), Matheus Izidorio Leoni(brazil-olasz, Kisvárda, szabadon igazolhatóként),Pálinkás Gergő (Kazincbarcika), Szűcs Kornél (Diósgyőri VTK), Varga Bence (MTK Budapest, kölcsön után végleg)
Kölcsönbe érkezők: Nagy Olivér (Ferencváros, legutóbb kölcsönben: Soroksár SC), Szendrei Ákos (FK DAC 1904 – Szlovákia, legutóbb kölcsönben: ETO FC Győr)
Kölcsönből visszatérők:
Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek:
Kiszemeltek: Iyinbor Patrick (Ferencváros, legutóbb kölcsönben: Vasas)
Távozók: Buna Gábor (ETO FC Győr, szabadon igazolhatóként),Gréczi Márton (Hódmezővásárhelyi FC), Hadaró Valentin (Pécsi MFC),Pejovics Danilo(szerbiai, Pécsi MFC – kölcsön után végleg),Mihajlo Rjasko (ukrán-magyar, Nyíregyháza Spartacus, szabadon igazolhatóként)
Kölcsönbe távozók:
Kölcsönből visszatér klubjához: Horváth Krisztofer (Torino FC – Olaszország)?, Katona Bálint (Ferencváros), Katona Máté (Ferencváros, onnan Soroksár SC), Varga Ádám (Ferencváros), Zeke Márió (Fehérvár FC)
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk:

Legfrissebb hírek

Elindult a jegyértékesítés az FTC Ludogorec elleni El-mérkőzésére

Európa-liga
1 órája

Gruber Zsombor: Varga Barnabás azt mondta, vegyem át a helyét

Labdarúgó NB I
1 órája

NS-infó: Osváth Attila a Ferencváros labdarúgója lehet

Labdarúgó NB I
16 órája

Tóth Alex is a Premier League öt legjobb téli igazolása között a The Athleticnél

Angol labdarúgás
23 órája

„Az FTC minden szempontból előrelépést jelent” – Elizabeth Omoregie útja Athéntól Budapestig

Kézilabda
Tegnap, 11:04

Fiatal védő érkezett az NB II-es Ajkához

Labdarúgó NB II
Tegnap, 9:15

NB I: a horvát élvonalból szerződtetett labdarúgót a Nyíregyháza

Labdarúgó NB I
2026.02.02. 15:19

Az Újpest volt az elmúlt hét főszereplője, de igazolt a DVSC is – piaci körkép

Labdarúgó NB I
2026.02.02. 08:34
Ezek is érdekelhetik