Újpest: Itt újjáépíthetem magam, mint Csoboth Kevin – Kiss Tamás is ezt az utat járná

N-P. T.N-P. T.
2023.07.05. 20:19
Mint ismert, a labdarúgó NB I-re készülő Újpest FC 3–2-re kikapott az NB II-es Vasas FC-től felkészülési mérkőzésen. A találkozó után a lila-fehérek egyik új igazolásával, a Puskás Akadémiától érkező Kiss Tamással beszélgetett az NSO Tv stábja.

Kiss Tamás második felkészülési mérkőzését játszotta az Újpest színeiben.

„Megmondom őszintén, nem voltam a legfrissebb, de nyilván az alapozásnak az a lényege, hogy minél jobban elfáradjon az ember, hogy minél jobb erőállapotban legyen a felkészülés végére, a bajnoki rajtra. Azt gondolom, hogy edzünk eleget, edzünk rendesen, szóval nem a frissességen volt ma a hangsúly, hanem próbálta mindenki az akaraterejét fitogtatni. Az első félidő, amiben játszottam, kettő kettővel zárult, de tudtuk volna korrigálni egy győztes félidővel is, ha nem ejtünk apróbb hibákat. De ebben a fázisában a felkészülésnek nem az eredmény a fontos, hanem, hogy milyen erőállapotban lesz a csapat a végére.”

Videónkban mesél arról, hogyan megy neki a beilleszkedés, illetve szóba kerül: szeretné újjáépíteni magát, Csoboth Kevin számára a követendő példa, aki Újpestről egészen a válogatottságig jutott – neki is ez a célja.

ELKÉPESZTŐ POTYA ÉS PARÁDÉS SZABADRÚGÁSGÓL

Újpest FC–Vasas FC (NB II) 2–3 (2–2)
Újpest, zárt kapuk mögött
Újpest, 1. félidő:
D. Nikolics – Pauljevics, Andzulasz, Fehér Csanád, Burekovic – Ljujics, Mack, Mörschel – Kiss Tamás, Ambrose, Mucsányi. 2. félidő: Banai – Szabó, Fehér Csanád, Hall, Tamás K. – Onovo, Radosevic, Jevtovszki – Varga B., Simon K., Tóth
Gólszerző: Fehér Csanád (20.), Ljujics (26.), ill. Novothny (14.), Berecz (44.), Deutsch (68.)

Legfrissebb hírek

Dupla Tízes: jót tesz a magyar futballnak az ETO FC bajnoki címe?

Labdarúgó NB I
21 órája

Amikor Puskás Arsenal-mezben lőtt óriási gólt Gordon Banksnek – videó

Bajnokok Ligája
23 órája

Urblík József: Most érett igazi csapattá a Vasas

Labdarúgó NB II
Tegnap, 13:31

NS-elemzés: bajnoki címet ért az ETO korszerű labdás játéka

Labdarúgó NB I
Tegnap, 7:54

Szalai Gábor: A Fradinak mindig bajnoknak kell lennie

Labdarúgó NB I
2026.05.18. 11:55

Bronzérmek a Borházban – ünnepi ebéddel zárta az idényt a Paks

Labdarúgó NB I
2026.05.18. 10:15

„Ez az időszak sajnos most lezárul” – Ádám Martin távozik Paksról

Labdarúgó NB I
2026.05.18. 08:34

Hazai győzelemmel lett bajnok a Vasas, négyet kapott a BVSC-től a szintén feljutó Honvéd – ez történt az NB II-ben

Labdarúgó NB II
2026.05.17. 19:00
Ezek is érdekelhetik