NB I: A szurkolóink nélkül 5–1-re is kikaphattunk volna – Vignjevics

M. B.M. B.
2023.08.05. 08:41
null
Nebojsa Vignjevics elégedett az egy ponttal (Fotó: Árvai Károly)
Mint ismert, a labdarúgó NB I második fordulójában a Puskás Akadémia 3–3-as döntetlent játszott az Újpesttel. Lássuk, hogyan értékeltek a csapatok mesterei!

HORNYÁK: STABILABB KÖZÉPPÁLYÁS VÉDEKEZÉSRE LETT VOLNA SZÜKSÉG

–Hogyan értékeli a mérkőzést?
–Nagyon vegyesek az érzéseim. Három egy után meg kellett volna nyernünk a mérkőzést, a kezünkben volt, le kellett volna zárnunk. Sőt, lezártnak tűnt, azt gondolom, a játékosok talán elhitték, hogy megvan a három pont.

–Mi változott a második félidőben?
–Túl sok hibát követtünk el, és két nagyon könnyű, ráadásul hasonló gólt kaptunk, mindkétszer a jobb oldalunkon vertek meg bennünket. A hozzáállással, a mentalitással nem volt probléma, de nagyon bosszús vagyok, hogy kétgólos előnyről meg kell elégednünk az egy ponttal. A VAR-vizsgálattal nem szeretnék foglalkozni, nem tudom, pontosan mi történt, de nem ez volt a problémánk ezen a mérkőzésen.

–Aligha erre készültek a szünetben.

–Természetesen nem, és megbeszéltük a játékosokkal, hogy ugyanúgy kell figyelni, mint a mérkőzés elején. Erre tessék, egy perc sem telt el, máris gólt kaptunk. Stabilabb középpályás védekezésre lett volna szükség.

VIGNJEVICS: TUDTUK, HOGY COLLEY NAGYON VESZÉLYES

–Izgalmas összecsapás volt, de milyennek tűnt a kispadról?
–Szerintem nagyon jó mérkőzés volt, más kérdés, hogy pocsékul kezdtünk, és bár kielemeztük az ellenfelet, tudtuk, hogy Lamin Colley nagyon veszélyes, és korábban is rengeteg bosszúságot okozott nekünk, most sem tudtunk vele mit kezdeni. Túl sok területet hagytunk neki is, lassúak voltunk, keveset futottunk, nem küzdöttünk megfelelően.

–Mi változott a második félidőre?
–Már meg tudtuk mutatni a karakterünket, volt bennünk tartás, képesek voltunk nyomás alatt tartani az ellenfél kapuját. Óriási segítséget kaptunk ezúttal is a szurkolóinktól, egy háromnál talán jobban bíztak a fordításban, mint a játékosok, nélkülük ez a meccs egy öt is lehetett volna.

–Elégedett az egy ponttal?
–Igen, mert a Puskás Akadémia kimondottan erős együttes, értékesnek tartom a megszerzett pontot – de nagyon bosszant az első félidőben mutatott teljesítményünk.

LABDARÚGÓ NB I
2. FORDULÓ
Puskás Akadémia–Újpest FC
3–3 (3–1)
Felcsút, Pancho Aréna, 3700 néző. Vezette: Pintér
Gólszerző: Colley (20., 36.), Levi (40.), ill. Ljujics (32., 46., 63. – az elsőt 11-esből)

AZ ÁLLÁS
1. Újpest FC 2 1 1 5–4 +1 4
2. Puskás Akadémia 2 1 1 4–3 +1 4
3. Debreceni VSC 1 1 3–1 +2 3
4. Kisvárda 1 1 2–0 +2 3
5. Paksi FC 1 1 1–1 0 1
5. MTK Budapest 1 1 1–1 0 1
7. Kecskeméti TE 0 0–0 0 0
7. Ferencvárosi TC 0 0–0 0 0
9. Fehérvár FC 1 1 1–2 –1 0
10. Diósgyőri VTK 1 1 0–1 –1 0
11. Mezőkövesd 1 1 1–3 –2 0
12. Zalaegerszegi TE 1 1 0–2 –2 0
NB I, 2023–2024, 2. FORDULÓ
HELYSZÍN
JÁTÉKVEZETŐ
NÉZŐSZÁM
Augusztus 4. péntek
Puskás Akadémia–Újpest 3–3Felcsút, Pancho Aréna
Pintér Csaba3700
Augusztus 5., szombat
17.45: Mezőkövesd–DVTK (Tv: M4 Sport) Mezőkövesd, Városi Stadion
Vad II István
Augusztus 6., vasárnap
17.45: Fehérvár–Ferencváros (Tv: M4 Sport)
Székesfehérvár, Sóstói Stadion
20.00: ZTE FC–MTK Budapest (Tv: M4 Sport) Zalaegerszeg, ZTE Aréna
Augusztus 7., hétfő
20.00: Kecskeméti TE–Kisvárda (Tv: M4 Sport)Kecskemét, Széktói Stadion
Szeptember 27., szerda
19.00: Paks–DVSC
Paks, Paksi FC Stadion

 

Legfrissebb hírek

NB I: Szlovéniában folytatja az Újpest grúz védője – hivatalos

Labdarúgó NB I
2026.06.27. 22:48

Magyar Zsolt a több játéklehetőség reményében írt alá a Csíkszeredához

Labdarúgó NB I
2026.06.26. 07:01

NB I: hosszabbított az Újpest saját nevelésű játékosa – hivatalos

Labdarúgó NB I
2026.06.25. 10:29

Fél évre felfüggesztették az Újpest új stadionjának engedélyezési eljárását

Labdarúgó NB I
2026.06.24. 16:00

Bejelentette Markgráf Ákos érkezését az Újpest

Labdarúgó NB I
2026.06.23. 20:59

A Puskás Akadémia középpályása a Csíkszeredánál folytatja – hivatalos

Labdarúgó NB I
2026.06.23. 15:37

Újpest: Markgráf Ákos orvosi vizsgálaton vett részt – NS-infó

Labdarúgó NB I
2026.06.23. 12:40

Az Újpest bejelentette Szappanos Péter szerződtetését

Labdarúgó NB I
2026.06.22. 16:34
Ezek is érdekelhetik