NB I: Lehet rám számítani! – Matija Ljujics

CSERHÁTI ANDRÁSCSERHÁTI ANDRÁS
Vágólapra másolva!
2023.08.04. 09:24
null
Matija Ljujics (jobbra) gólt szerzett a Fehérvár ellen – pénteken Felcsúton lehet főszereplő (Fotó: Szabó Miklós)
A Fehérvár FC ellen eredményes Matija Ljujics beszélt első élvonalbeli góljáról, a Ferencváros elleni kiütéses vereség utáni mellőzöttségéről és a pénteki felcsúti bajnokiról is.

Megszerezte első NB I-es gólját Matija Ljujics, az Újpest FC támadó középpályása – a szerb futballista a múlt heti, Fehérvár FC elleni bajnokin (2–1) talált be.

„Fontosnak tartottuk, hogy sikerrel kezdjük az idényt, tisztában voltunk azzal, a jó rajt után önbizalomtól duzzadva folytathatjuk a bajnokságot – mondta lapunknak a lila-fehérek 29 éves légiósa. – Jobbról jött a labda, én pedig tudtam, érkeznem kell a hosszú oldalon, becsúszva még elértem a labdát a kapus előtt, s megszereztük a vezetést. Bár ezután Csoboth Kevin piros lapot kapott, nem törtünk meg, sőt Luca Mack is betalált. A fordulás után szépített a Fehérvár, de végül csak nyertünk. Ebből a meccsből lehet építkezni, hiszen emberhátrányban is megmutattuk, erős az Újpest. De nincs idő ünneplésre, hiszen pénteken Felcsúton lépünk pályára, éppen egy éve, hogy ott játszottam, sajnos kikaptunk kettő-nullára. Ellenfelünk is győzött az első fordulóban, úgyhogy nehéz feladat vár ránk.”

Matija Ljujics tavaly nyáron került a Megyeri útra, majd februárban kölcsön­adták az azeri élvonalbeli Sabail FK-nak.

„Az előző idényben folyamatosan játszottam, hatszor kezdőként léptem pályára, de miután a Ferencvárostól hat-nullára kikaptunk Újpesten szeptember elején, csak epizódszerep jutott nekem a folytatásban, ötször álltam be csereként. Borzalmasan bántott a derbin elszenvedett kudarc és persze utána a mellőzés, az akkori vezetőedző, Milos Kruscsics nem számolt velem. Nem maradt más, mint a kölcsönadás, ez szerencsére kiválóan sült el, a tavasszal tizennégy bajnokin futballozhattam, eljutottam három gólig, jól ment a játék, erőnlétben is utolértem magam. A kölcsön­adás lejárt, a nyáron visszatértem Újpestre, s most óriási motiváció dolgozik bennem, hogy megmutassam, lehet rám számítani.”

A pénteki bajnokival kapcsolatos hír, hogy a vendégszektorba minden jegy elkelt.

 

Legfrissebb hírek

Végig vezetve győzte le az ETO a Puskás Akadémiát, és őszi első lett

Labdarúgó NB I
2025.12.20. 17:46

Érik az ősz meglepetése: az első hely kapujában az ETO

Labdarúgó NB I
2025.12.20. 12:29

Páratlanul izgalmas év végi hajrá az NB I-ben: négy csapat is esélyes arra, hogy őszi első legyen!

Labdarúgó NB I
2025.12.19. 13:11

Mészáros Lőrinc: A miénk nem egyszerűen futballakadémia, hanem egy komplett sportfalu

Labdarúgó NB I
2025.12.19. 08:00

Szappanos Péter: Minden mérkőzést megbecsülök, örülök, hogyha védhetek

Labdarúgó NB I
2025.12.18. 09:18

A három testőr (remix) – Malonyai Péter publicisztikája

Minden más foci
2025.12.16. 23:52

Zseljko Gavrics beírhatja magát az ETO történelemkönyvébe

Labdarúgó NB I
2025.12.16. 11:33

Lukács Dániel duplájával fordított a Puskás Akadémia a DVTK ellen

Labdarúgó NB I
2025.12.13. 18:24
Ezek is érdekelhetik