Felkészülés: az Újpest megverte a Magyar Kupa-döntőst

2023.09.09. 13:05
null
Büntetőből talált be Tajti Mátyás (jobbra) (Fotó: Facebook/Újpest FC)
A labdarúgó NB I-ben szereplő Újpest zárt kapus felkészülési meccsen 2–0-ra megverte a Magyar Kupa-döntős Budafokot, míg a DVTK 2–2-es döntetlent játszott hazai pályán az NB II-es Kazincbarcikával.

Az Újpest nem vette félvállról a meccset és Simon Krisztián góljával hamar vezetést is szerzett, majd a Zalaegerszegből érkező friss igazolás, Tajti Mátyás tizenegyesből meg is duplázta a fővárosiak előnyét. A második félidőben kicsit leült a találkozó és egyik csapatnak sem sikerült betalálnia – maradt a 2–0.

A DVTK már a 3. percben büntetőt kapott, amit a szlovén válogatott középpályás,Rudi Pozeg Vancas értékesített is, azonban a folytatás nem alakult jól az első osztályú gárdának. A 41. percben egy kipattanóból Szabó Balázs egyenlített, majd mindössze négy percre rá Kotula Máté góljával át is vette a vezetést a Kazincbarcika.

A fordulás után sokáig úgy tűnt, sikerül is behúznia a meccset az NB II-es csapatnak, azonban a 83. percben Lukács Dániel középre ívelt egy labdát, amihez senki sem ért hozzá, így az becsorgott a hosszú alsóba, kiharcolva ezzel a döntetlent a hazaiaknak.

FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS
Újpest–Budafok (NB II) 2–0 (Simon K., Tajti – 11-esből)
DVTK–Kazincbarcika (NB II) 2–2 (Vancas 3., Lukács D. 83., ill. Szabó B. 41., Kotula 45.)

Legfrissebb hírek

A Csákvár korábbi szakvezetője vette át a Szeged-Csanád Grosics Akadémia irányítását

Labdarúgó NB II
2026.10.14. 17:37

Már nem Laczkó Zsolt a Szeged-Csanád Grosics Akadémia vezetőedzője – hivatalos

Labdarúgó NB II
2026.10.13. 11:54

Súlyos sérülést szenvedett az NB II-es DVTK védője – sajtóhír

Labdarúgó NB II
2026.10.07. 23:08

Korábbi válogatott futballistát igazolt az NB II-es Kazincbarcika

Labdarúgó NB II
2026.10.06. 20:27

Felkészülés: az NB II-es Kazincbarcika hét gólt vágott borsodi ellenfelének

Labdarúgó NB II
2026.09.30. 22:39

Új ügyvezetője lett a Diósgyőr FC Kft.-nek

Labdarúgó NB II
2026.09.11. 14:34

Az Újpest Tiszakécskére adta kölcsön a védőjét

Labdarúgó NB II
2026.09.05. 14:14

A Csákvár ijesztgetett, a Kazincbarcika gólokat szerzett

Labdarúgó NB II
2026.08.23. 19:20