Újpest: kölcsönadták a saját nevelésű szélsőt az NB II-be

2023.09.06. 20:50
null
Mucsányi Márk a Basel elleni Ekl-selejtezőn 2021-ben (Fotó: Török Attila)
Az Újpest kölcsönadta saját nevelésű labdarúgóját, Mucsányi Márkot az NB II-es BVSC-nek – derült ki a lila-fehérek hivatalos honlapjának szerdai híréből.

A 21 éves Mucsányi Márk eddig nyolc NB I-es mérkőzésen lépett pályára, és a több játéklehetőség reményében már korábban is futballozott kölcsönben az NB II-ben – a szélső 2022 tavaszán a Kozármislenyben játszott.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS AZ ÚJPEST FC-NÉL
Érkezők:
George Danut Ganea (román, FC U Craiova – Románia, szabadon igazolhatóként), Oliver Jürgens (észt, Torino – Olaszország), Kiss Tamás (Puskás Akadémia, szabadon igazolhatóként), Franklin Sasere (nigériai, FC Vaduz – Liechtenstein), Tajti Mátyás (Zalaegerszegi TE FC), Tamás Krisztián (Bp. Honvéd, szabadon igazolhatóként)
Kölcsönbe érkezők: Molnár Zsombor (Vasas FC, legutóbb köcsönben: Dorogi FC)
Kölcsönből visszatérők: Dzenan Burekovic (bosnyák, Szpartak Szubotica – Szerbia), Märten Kuusk (észt, Flora Tallinn – Észtország), Matija Ljujics (szerb, Sabail – Azerbajdzsán), Ognjen Radosevics (szerb, Szentlőrinc)
Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek: Geiger Bálint, Tamási Domonkos, Tóth Ákos
Kiszemeltek: –

Távozók: Nemanja Antonov (szerb, MTK Budapest, szabadon igazolhatóként),Giuseppe Borello (olasz, SS Monopoli 1966 – Olaszország, szabadon igazolhatóként),Petrus Boumal Mayega (kameruni, Al-Bataeh – Egyesült Arab Emírségek, szabadon igazolhatóként), Abdoulaye Diaby (mali, FC St. Gallen 1879 – Svájc),Luis Jakobi (német, szabadon igazolható), Ognjen Mudrinszki (szerb, szabadon igazolható), Filip Pajovics (szerb, szabadon igazolható)
Kölcsönbe távozók:Yohan Croizet (francia, Zalaegerszegi TE FC), Mucsányi Márk (BVSC), Eckl Patrik (KFC Komarno – Szlovákia), Szabó Bálint (FK Csíkszereda – Románia)
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz:
Fernand Gouré (elefántcsontparti, KVC Westerlo – Belgium)
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk:

Legfrissebb hírek

„Mim Gergely kész a visszatérésre, egy új feladatra”

Labdarúgó NB I
12 órája

ZTE: két érkező hamarosan aláírhat; Akpe újabb kérője; többen távoznak

Labdarúgó NB I
13 órája

Hazai győzelemmel lett bajnok a Vasas, négyet kapott a BVSC-től a szintén feljutó Honvéd – ez történt az NB II-ben

Labdarúgó NB II
2026.05.17. 19:00

Nem volt esélye a bajnoki címre a Honvédnak, a BVSC fölényesen verte a kispestieket

Labdarúgó NB II
2026.05.17. 18:16

Súlyos BVSC-vereség, a Catalunya jutott be a női vízilabda Ek döntőjébe

Vízilabda
2026.05.16. 19:55

Keane korábbi játékosaival tárgyalhat a Fradi, ha marad az edző – sajtóhír

Labdarúgó NB I
2026.05.15. 12:38

Az Újpest kifizeti az egymillió eurós kivásárlási árat a Szparinál berobbant támadóért – sajtóhír

Labdarúgó NB I
2026.05.14. 14:23

Dejan Sztankovics elhozná a Ferencvárostól egyik korábbi játékosát – sajtóhír

Labdarúgó NB I
2026.05.12. 11:46
Ezek is érdekelhetik