Gyász: elhunyt Bucsik István, az Újpest és a REAC korábbi munkatársa

2023.10.30. 18:45
Az újpesti kötődésű író, Dunai Ede közösségi oldalán arról számolt be vasárnap, hogy 56 éves korában elhunyt Bucsik István „Pici”, az Újpest korábbi munkatársa, hűséges szurkolója, akitől Lőw Zsolt a Bayern München segédedzője és Széki Attila „Curtis” is búcsúzott a közösségi médiában.
Bucsik István (balra) Szusza Ferenccel a Megyeri úti stadion névadó ünnepségén
Bucsik István (balra) Szusza Ferenccel a Megyeri úti stadion névadó ünnepségén

Bucsik a Megyeri úti stadionban lévő Fanfan Éttermet vezette, majd 2002-ben az Újpest FC marketingigazgatója lett, ebben a minőségében a Megyeri Búcsú, a Törő Gála és a Szusza Ferenc Stadion névadó ünnepségének az ötletadója is ő volt, s hozzá köthető, hogy Magyarországon először az Újpest FC címere fölé került a 20 bajnoki címet szimbolizáló két aranycsillag, amely azóta is a címer részét képezi.

Az Újpest után Bucsik a REAC-nál is marketingigazgatóként dolgozott, s emellett több éven át tagja volt a Hungaroring rendezvényszervezői csapatának is.

Október 31-én kedden 19 órakor a Szusza Ferenc Stadion B-terasz bejáratánál rokonok, barátok, ismerősök gyertyagyújtás keretében búcsúzhatnak el Bucsik Istvántól.

Legfrissebb hírek

Meghalt Bo Johansson, a dán válogatott egykori sikerkovácsa

Minden más foci
16 órája

A Buffalo Bills leküzdötte az egyik démont, amely évek óta az útjában állt

Amerikai sportok
2026.10.13. 12:49

Gyász: elhunyt Sóvágó Lajos, a magyar férfi tornászválogatott korábbi szövetségi kapitánya

Torna
2026.10.07. 17:38

Gyász: elhunyt a szöuli olimpia tornászbajnoka

Egyéb egyéni
2026.10.05. 09:52

Gyász: lelőtték a Botev Plovdiv tulajdonosát

Minden más foci
2026.09.30. 11:26

Elhunyt az NBA történetének első MVP-díjazottja

Amerikai sportok
2026.09.26. 10:04

Gyász: elhunyt az Eb-ezüstérmes német labdarúgó

Német labdarúgás
2026.09.25. 15:31

Gyász: elhunyt Konkoly Tamás, a Győri ETO korábbi kézilabdázója

Kézilabda
2026.09.23. 14:11