NB I: sokáig nem számíthat 16 másodperc után megsérült támadójára az Újpest

D. S. B.D. S. B.
2023.10.02. 12:54
null
Matija Ljujics 16 másodperc után megsérült, hordágyon fejezte meg az Újpest debreceni meccsét (Fotó: Kovács Péter)
Mint arról beszámoltunk, az Újpest Heinz Mörschel duplájával győzött 2–1-re a DVSC vendégeként a labdarúgó NB I 8. fordulójában. A lila-fehéreknek áldozattal járt a győzelem, hiszen a szerb támadó, Matija Ljujics már az első percben súlyosan megsérült, most az is kiderült, mennyit kell kihagynia.

A lila-fehérek szerb játékosa 16 másodperccel a kezdő sípszó után sérült meg, amikor a debreceni Hamzat Ojediran csúnyán eltalálta a térdét. Az új idényben már öt gólot szerző Ljujics hordágyon hagyta el a pályát, az Újpest pedig most közölte, hogy az első vizsgálatok alapján hosszabb ideig nem számíthat a szerb játékosra Nebojsa Vignjevics vezetőedző.

„Pontosabb diagnózist csak alaposabb kivizsgálásokat követően lehet majd megállapítani” – jegyezte meg az Újpest, amely beszámolt arról is, hogy görög védője, Jorgosz Anculaszra sem számíthat egy ideig.

A MÉRKŐZÉSRŐL BŐVEBBEN IDE KATTINTVA OLVASHAT!

LABDARÚGÓ NB I
8. FORDULÓ
DEBRECEN I VSC–ÚJPEST FC
1–2 (0–0)
Debrecen, Nagyerdei Stadion, 6645 néző. Vezette: Bogár
Gólszerző: Kusnyír (74.), ill. Mörschel (80., 88.)
Kiállítva: Lagator (DVSC, 13.)

ONLINE SZÖVEGES TUDÓSÍTÁS ITT!

Legfrissebb hírek

Egy góllal nyert Ausztriában a Honvéd felkészülési mérkőzésen

Labdarúgó NB I
4 órája

Felkészülés: a Nyíregyháza három góllal nyert a román bajnokság ezüstérmese ellen

Labdarúgó NB I
11 órája

Vitális Milán: Nem változik sokat a játékunk Efraín Juárezzel

Labdarúgó NB I
11 órája

Felkészülés: egy góllal kikapott skót ellenfelétől a Paks

Labdarúgó NB I
Tegnap, 19:46

Felkészülés: a Ferencváros legyőzte a Qarabagot Ausztriában

Labdarúgó NB I
2026.07.01. 19:42

Kulcsember hagyta el a Fradit

Labdarúgó NB I
2026.07.01. 13:19

Négy szakember érkezését jelentette be az ETO FC

Labdarúgó NB I
2026.06.30. 20:04

Erdélyi Benedek: Bizonyítani akarom, hogy helyem van a kapuban!

Labdarúgó NB I
2026.06.30. 10:47
Ezek is érdekelhetik