NB I: Tóth Barnának feledhetetlenek az Újpest elleni NB I-es mérkőzések

Z. A.Z. A.
2023.10.17. 11:29
null
Tóth Barna első három NB I-es gólját az Újpest ellen szerezte (Fotó: Reti Attila)
Első három NB I-es gólját az Újpest FC ellen szerezte Tóth Barna, aki vallja, minden helyzetben a csapatot kell előtérbe helyezni.

 

A kilencedik NB I-es mérkőzésére nem feltétlenül emlékszik az ember, kivétel lehet, ha akkor szerzi az első élvonalbeli gólját. A KTE huszonnyolc éves támadója, Tóth Barna tavaly októberben a Szusza Ferenc Stadionban lőtte azt az emlékezetes gólt, ráadásul pályafutása egyetlen duplázása is az Újpesthez köthető.

„Több szempontból is feledhetetlen az egy évvel ezelőtti újpesti meccsünk – mondta Tóth Barna, aki utánpótláskorú játékosként, 2007 és 2015 között az Újpest labdarúgója volt.  – Nagyon vágytam már rá, hogy megszerezzem az első NB I-es gólomat, ami azon a mérkőzésen sikerült: két védő között bevittem a labdát és a hosszú sarokba lőttem. Ez nagyon jó élmény, az már kevésbé, hogy a hosszabbításban, kettő-nullánál tizenegyest ítélt ellenünk a játékvezető, és bár Varga Bence nagy bravúrral kivédte, fejsérülést szenvedett, mint ahogy a csereként beálló Mihajlo Meszhi is. Sokat állt a játék, több mint száz percig tartott a mérkőzés, és bár szépített az ellenfél, sikerült nyernünk. Kellemes emlék a következő Újpest elleni bajnoki is, amely sokáig az ellenfélnek állt, de a hajrában előbb szépítettem, majd a hosszabbításban egy szöglet után gólt fejeltem. Közel telt ház volt, a saját szurkolóink előtt történt mindez, rendkívül felemelő érzés volt átélni!”

Szombaton ismét Újpesten játszik a KTE, méghozzá olyan csapat ellen, amely remekül kezdte az idényt, és az utolsó öt bajnokijából négyet is megnyert.

„Az Újpest olyan csapat, amelyik játssza a futballt, apait-anyait bele kell adnunk ellene – folytatta a kecskemétiek támadója, aki legutóbb kulcsszerepet játszott csapata pontszerzésében a Paks ellen. – A Paks elleni egy-egyes döntetlen jót tett az önbizalmunknak, és bár újabb nehéz kilencven perc előtt állunk, mindent megteszünk, hogy pontot, pontokat szerezzünk. Jó lenne újra betalálni, de mindig csapatban kell gondolkodni, különben nem jön az eredmény.”

10. FORDULÓ
Október 21.
, szombat
12.30: Kisvárda–Mezőkövesd (Tv: M4 Sport)
14.45: Zalaegerszegi TE FC–Paksi FC (Tv: M4 Sport)
17.00: Újpest FC–Kecskeméti TE (Tv: M4 Sport)
Október 22., vasárnap
13.15:
MTK Budapest–Puskás Akadémia FC (Tv: M4 Sport)
15.30: Debreceni VSC–Fehérvár FC (Tv: M4 Sport)
17.45: Diósgyőri VTK–Ferencváros (Tv: M4 Sport)

AZ ÁLLÁS
1. Ferencvárosi TC861128–11+1719
2. Paksi FC953115–10 +518
3. Újpest FC952215–14 +117
4. Diósgyőri VTK951317–11 +616
5. Puskás Akadémia943214–14 015
6. MTK Budapest942311–14 –314
7. Debreceni VSC941415–14 +113
8. Fehérvár FC932417–16 +111
9. Kecskeméti TE931510–12 –210
10. Zalaegerszegi TE922512–20 –8 8
11. Mezőkövesd8116 9–17 –8 4
12. Kisvárda9117 7–17–10 4

 

Legfrissebb hírek

Hazai győzelemmel lett bajnok a Vasas, négyet kapott a BVSC-től a szintén feljutó Honvéd – ez történt az NB II-ben

Labdarúgó NB II
12 órája

Háromgólos sikerrel fejezte be az idényt a Soroksár

Labdarúgó NB II
13 órája

Ötezren az esőben: átvette a trófeát a bajnok ETO – videó

Labdarúgó NB I
13 órája

Bognár György: Ez a mostani harmadik hely kiugróan jó eredmény

Labdarúgó NB I
23 órája

Borbély Balázs: Ha a magot egyben tartjuk, nemzetközi szinten is sikeresek lehetünk

Labdarúgó NB I
Tegnap, 7:14

Méltó utódok – Mohai Dominik jegyzete

Labdarúgó NB I
2026.05.16. 23:10

Az ETO megtette, amit kellett: nyert Kisvárdán, és ötödször bajnok az NB I-ben!

Labdarúgó NB I
2026.05.16. 19:06

Hahn duplázott, magabiztos diósgyőri győzelmével bronzérmes a Paks

Labdarúgó NB I
2026.05.16. 19:06
Ezek is érdekelhetik