NB I: „Nagy a leszakadás, de sok van vissza, pozitívan látom” – ismét a vonal alatt a ZTE

N-P. T.N-P. T.
2023.11.26. 07:41
A labdarúgó NB I 14. fordulójában az edzőváltáson áteső Zalaegerszeg 2–1-re kikapott odahaza a Debrecentől. A találkozó után a ZTE középpályásával, Bedi Bencével beszélgetett az NSO Tv stábja.

Bedi Bence arról beszélt, mire volt idejük két hét alatt a régi-új vezetőedzővel, Márton Gáborral.

„Próbáltuk a védekezést stabilabbá tenni, illetve előrefelé kombinatív játékelemeket gyakorolni az edzéseken. Az első félidőben úgy érzem, kompakt volt a védekezés, egyben voltunk, a Debrecennek nagyon nem is volt lehetősége, és egy kontra végén sikerült is megszerezni a vezetést – ez mindenképpen pozitívum. A szünet után is igyekeztünk tartani ezt a védekezést, mindkét kapott gól elkerülhető lett volna, nem kidolgozott helyzetekből estek. Pozitívum, hogy védekezésben léptünk előre, de több helyzetet kellene kialakítanunk az ellenfél kapuja előtt.”

Videónkban beszél arról, mit lehet kezdeni a hibákkal; hogy mit jelenthet a Debrecen vezetőedzőjének, Szrdjan Blagojevicsnek az a kijelentése, hogy a ZTE alacsony intenzitáson próbálta tartani a meccset. Mesél arról, milyen a munka Márton Gáborral, illetve arra is rákérdezünk, a tabellára pillantva mekkora a baj. (Ráadásul az interjú idejében még 10. volt a ZTE, a Mezőkövesd ezután verte meg az Újpestet nagyon, és előzött.)

ONLIVE KÖZVETÍTÉS, ÉRDEKESSÉGEK, STATISZTIKÁK ITT!

LABDARÚGÓ NB I
14. FORDULÓ
ZTE FC–Debreceni VSC 1–2(Croizet 37., ill. Dzsudzsák 56., Várkonyi 68. – öngól)
Zalaegerszeg,ZTE Aréna,1914néző.Vezette:Andó-Szabó

Legfrissebb hírek

Gólt szerzett, de sima koppenhágai vereséggel esett ki a DVSC a Konferencialigából

Európa-konferencialiga
16 órája

Kl-selejtező: Markgráf kezd a DVSC ellen, Erdélyi a kapuban a Lokinál – kezdőcsapatok

Európa-konferencialiga
19 órája

Kl-selejtező: jó kérdés, hogy a debreceni 0–3 után mi történhet Dániában...

Európa-konferencialiga
Tegnap, 10:37

NB I: Vitális Milán a görög címvédőhöz igazolt, újabb dél-amerikaiak Zalaegerszegen – piaci körkép

Labdarúgó NB I
2026.08.11. 11:50

Piros lapot ért volna Batik Bence ütése? – szavazzon!

Labdarúgó NB I
2026.08.11. 09:50

Dénes Vilmos: Kicsit el is érzékenyültem…

Labdarúgó NB I
2026.08.11. 07:53

Dzsudzsák Balázs: Életem első fejes gólját szereztem... harminckilenc évesen!

Labdarúgó NB I
2026.08.09. 20:10

Dzsudzsák fejes gólja döntött a keleti rangadón, a Szpari ellen szerezte meg első pontjait a DVSC

Labdarúgó NB I
2026.08.09. 19:25