FTC: A család az otthon – Cristian Ramírez

R. P.R. P.
Vágólapra másolva!
2023.12.26. 12:23
null
„A legjobb persze az, amikor a szüleim megérkeznek Ecuadorból, és az egész család együtt van” (Fotó: Török Attila)
Interjút adott a fradi.hu-nak Cristian Ramírez. A zöld-fehérek 29 éves védője beszélt többek között a csapat idei szerepléséről és a karácsony, a családdal együtt töltött idő fontosságáról is.

 

A csapat teljesítményéről:

„Nagyon boldog vagyok, hiszen továbbjutottunk az Európa-konferencialigában, ez óriási eredmény. Ebből a sikerből mindenki kivette a részét, a játékosok és a stáb egyaránt. Büszkék lehetünk magunkra, de a pihenés után folytatódik a munka.(…) Az Olympiakoszt kaptuk, de ami azt illeti, tulajdonképpen mindegy, hogy ki ellen kell majd pályára lépnünk tavasszal. A lényeg az, hogy sikerült kiharcolnunk a továbbjutást, innentől már minden mérkőzés ajándék.”

A karácsonyról és az együtt töltött idő fontosságáról

„Karácsonykor általában hazarepülünk Ecuadorba, legalábbis sokáig ez volt a szokás. Pár éve azonban már nem ott, hanem a világ valamely másik táján, általában valahol Ázsiában töltjük az ünnepeket. (...) Nincsen állandósult vagy előre meghatározott ünnepi menetrendünk, a hangsúly tényleg a családon van. Mindig az a legfontosabb, hogy együtt legyünk, és ehhez nem feltétlenül van szükség bármiféle alkalomra, az ünnep tulajdonképpen maga az együtt töltött idő. (...) A család az otthon. Különösen fontos az is, hogy ne csak az én, hanem a feleségem szüleivel is együtt legyünk, hiszen nagyon jó a kapcsolatunk. Velük persze kicsit egyszerűbb programokat szervezni, hiszen mindannyian Magyarországon élünk. A legjobb persze az, amikor a szüleim megérkeznek Ecuadorból, és az egész család együtt van.”

A teljes interjút ide kattintva olvashatja el!

Legfrissebb hírek

Tóth Alex is a Premier League öt legjobb téli igazolása között a The Athleticnél

Angol labdarúgás
4 órája

„Az FTC minden szempontból előrelépést jelent” – Elizabeth Omoregie útja Athéntól Budapestig

Kézilabda
6 órája

Az Újpest volt az elmúlt hét főszereplője, de igazolt a DVSC is – piaci körkép

Labdarúgó NB I
Tegnap, 8:34

Révész Attila a Kisvárda kapott góljáról: Valószínű, ha én utcai cipőben odaszaladok, megfogom a labdát, neki nem sikerült

Labdarúgó NB I
Tegnap, 8:13

Jégkorong MK: a Ferencváros megvédte címét

Jégkorong
2026.02.01. 19:34

Gruber gólja döntött, az FTC nyerte meg a Paks elleni rangadót

Labdarúgó NB I
2026.02.01. 17:14

Robbie Keane az edzések után külön foglalkozik Kovaceviccsel

Labdarúgó NB I
2026.02.01. 13:18

Újra rájátszásban a Fradi – összeállítás az El-alapszakasz nyolc mérkőzéséből

Képes Sport
2026.02.01. 11:18
Ezek is érdekelhetik