NB I: Rooney klubja és Gazdag Dánielék is figyelik a Puskás Akadémia védőjét

2023.12.08. 11:29
null
Brandon Ormonde-Ottewill iránt az Egyesült Államokból és Angliából is érdeklődnek (Fotó: Dömötör Csaba)
A footballinsider247.com értesülései szerint a Wayne Rooney irányította angol másodosztályú Birmingham City és két amerikai csapat, a Gazdag Dánielt is foglalkoztató Philadelphia Union és a Toronto FC is kész ajánlatot tenni a labdarúgó NB I-ben szereplő Puskás Akadémia angol szélső védőjéért, Brandon Ormonde-Ottewillért.

Az Arsenalban nevelkedő, kétszeres angol utánpótlás-válogatott Ormonde-Ottewill 2022 szeptemberében szabadon igazolható játékosként szerződött Felcsútra, azok után, hogy a holland másodosztályú Excelsior nem hosszabbított vele.

Az Arsenalnál pallérozódó 27 éves védő a felnőttek között már nem lépett pályára a londoniaknál, de volt az alsóbb osztályú Swindon Town mellett a holland Helmond és Dordrecht játékosa is. A Puskás Akadémiában hamar alapember lett, egy év alatt 38 tétmérkőzésen lépett pályára.

Ormonde-Ottewill teljesítménye több csapat figyelmét is felkeltette, a footballinsider247.com azt írja, hogy három klub is érdeklődik iránta, így az angol másodosztályú Birmingham City is, melyet az angol gólvágó, Wayne Rooney vezet, de az Egyesült Államokból is figyelik az NB I-et, ugyanis a Gazdag Dánielt foglalkoztató Philadelphia Union és a Toronto FC is kész ajánlatot tenni a felcsútiaknak.

Legfrissebb hírek

NB I: két idény után távozik a pályaedző a címvédőtől – hivatalos

Labdarúgó NB I
21 órája

A ZTE védője a Qarabaghoz szerződik – NS-infó

Labdarúgó NB I
23 órája

NB I: a ZTE FC bemutatta Filipe Celikkaya vezetőedző stábját

Labdarúgó NB I
Tegnap, 13:09

Döntetlennel kezdte meg a Ferencváros az ausztriai edzőtábort

Labdarúgó NB I
2026.06.28. 20:03

Felkészülés: hátrányban volt, de végül három góllal győzött a Paks

Labdarúgó NB I
2026.06.27. 13:12

Új igazolást jelentett be a Loki – Sergi Samper BL-meccsen is játszott a Barcelonában

Labdarúgó NB I
2026.06.27. 10:44

Magyar Zsolt a több játéklehetőség reményében írt alá a Csíkszeredához

Labdarúgó NB I
2026.06.26. 07:01

Újra belga sportigazgatója lesz az ETO-nak

Labdarúgó NB I
2026.06.24. 22:39
Ezek is érdekelhetik