Felkészülés: a Kisvárda két góllal legyőzte szlovén ellenfelét

2024.01.22. 15:12
A piros mezes kisvárdaiak két góllal győztek (Fotó: Kisvárda FC Facebook)
A labdarúgó NB I tavaszi rajtjára készülő Kisvárda 3–1-re legyőzte a szlovén élvonalbeli Murát a két csapat hétfő délutáni, törökországi felkészülési mérkőzésén – tudtuk meg a magyar klub közösségi csatornájáról.

 

„Tanulságos mérkőzést játszottunk, néhány labdarúgót új szerepkörben próbáltunk ki, és megkaptuk rá a választ, hogy érdemes-e tovább kísérletezgetnünk – idézte a klubhonlap Feczkó Tamás vezetőedző értékelését. – A legnagyobb pozitívum persze az, hogy gólokat szereztünk és nyertünk, az ilyen sikerélményekre az előszezonban is nagy szükség van, hiszen építi az önbizalmat. A mutatott játékkal nem lehetünk maradéktalanul elégedettek, elsősorban a gyorsabb futballt hiányoltam, továbbá az is bosszant, hogy nem tudtuk kapott gól nélkül lehozni a mérkőzést. Hasznos összecsapás volt, szeretnénk még a csapat- és közösségépítésre is felhasználni a hátralévő napokat.”

NEMZETKÖZI FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS
KISVÁRDA–NS MURA (szlovén) 3–1 (1–0)
Belek
KISVÁRDA: Kovács M. – Cipetic, Matic, Széles, Körmendi – Nikolov, Melnik – Makowski, Balogh N., Camaj – Mesanovic. A 60. perctől: Kovács M. (B. Ponomarenko, 79.) – R. Stefan, Lippai, Jovicic, Alic – Lucas, N. Ponomarenko – Navrátil, Ötvös, Szpaszics – Ilievszki
Gólszerző: Nikolov (43.), Camaj (59.), Szpaszics (74.), ill. Szpaszojevics (85.)
Forrás: kisvardafc.hu

 

A KISVÁRDA MASTER GOOD FELKÉSZÜLÉSI PROGRAMJA
Edzőtábor: január 17.–január 27., Törökország (Side)
Felkészülési mérkőzések 
Itthon:
Január 13.: Kisvárda–Zemplín Michalovce (Nagymihály, szlovák) 1–1 (Camaj)
Január 13.: Kisvárda–Tiszakécske (NB II) 1–0 (Rubus)
Törökországban:
Január 19., péntek: Kisvárda–FK Feronikeli (koszovói) 0–0
Január 22., hétfő: Kisvárda–NS Mura (szlovén) 3–1
Január 25., csütörtök: Kisvárda–Kajszar Kizilorda (kazah)

 

Legfrissebb hírek

Női kézi: Győri-Lukács és Márton Gréta is visszatért a válogatott keretébe

Kézilabda
2026.10.13. 15:15

Bognár György: Mondtam a fiamnak, álljon ki az esőre, legalább akkor nő egy kicsit, azonban azt felelte, a családban így is ő a legmagasabb…

Labdarúgó NB I
2026.10.11. 08:55

Tóth Milán a rácson túliakkal is ünnepelt, gyerekek a lelátón – ilyen volt a Vasas–Kisvárda

Labdarúgó NB I
2026.10.10. 17:34

Hiába Tóth Milán gólja, a Vasas nem bírt a Kisvárdával

Labdarúgó NB I
2026.10.10. 16:35

Borbély Balázzsal első hazai bajnoki győzelmére készül a Ferencváros – a Lokit fogadja

Labdarúgó NB I
2026.10.10. 10:48

Gyerekek előtt nyerhetnek a hétvégén az angyalföldi futballisták

Labdarúgó NB I
2026.10.10. 07:08

Felkészülés: Argentína hetet vágott a meccsre éppen csak odaérő Burkina Fasónak

Minden más foci
2026.10.04. 10:14

Felkészülés: döntetlen az Újpest és a Vidi meccsén, ikszelt az ETO is

Labdarúgó NB I
2026.10.03. 16:37