NB I: cseh védőt igazolt Izraelből a Diósgyőr

D. S. B.D. S. B.
2024.01.14. 09:46
null
Ondrej Baco a DVTK harmadik téli szerzeménye (Fotó: dvtk.eu)
A labdarúgó NB I-ben szereplő Diósgyőri VTK hivatalos honlapján tudatta, hogy szerződtette a legutóbb az izraeli Hapoel Jerusalemet erősítő védőt, Ondrej Bacót.

A 27 éves belső védő az FC Zlínnél nevelkedett, 2020-ban állt légiósnak és lett a román Gaz Metan játékosa, ahonnan egy évvel később szerezte meg az izraeli Hapoel Jerusalem, melynek csapatkapitánya is volt, ám a jelenlegi kiírásban egy sérülés miatt mindössze három bajnokin kapott lehetőséget – azokat végig is játszotta. Az izraeli csapatban 70 meccsen öt gólig és egy gólpasszig jutott.

A Zlínnel Cseh Kupa-győztes Baco a 2017–2018-as idényben a nemzetközi porondon is kipróbálhatta magát, öt mérkőzést játszott az Európa-liga csoportkörében. A cseh U21-es válogatottban 2017-ben és 2018-ban összesen négy meccsen lépett pályára.

„A stadion csodálatos, az edzőközpont infrastruktúrája pedig minden igényt kielégít, nagyon elégedett vagyok a látottakkal. Két és fél évig játszottam Izraelben, csapatkapitány is voltam, de szerettem volna máshol is kipróbálni magam, ezért döntöttem a váltás mellett. Remélem, hogy mielőbb be tudok illeszkedni, szeretnék minél többet játszani és bízom benne, hogy előrébb tudunk lépni a tabellán, valamint a kupában is szeretnék a lehető legmesszebb eljutni a Diósgyőrrel” – mondta Baco új klubja honlapjának.

A DVTK közleményében kitért rá, hogy Bacót Izraelben megbecsülték, de ő a háborús helyzetet figyelembe véve szeretett volna új lehetőséget keresni magának.

A 27 éves belső védő hamarosan csatlakozik új társaihoz az edzőtáborban.


TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS A DIÓSGYŐRI VTK-NÁL
Érkezők: Ondrej Baco (cseh, Hapoel Jerusalem – Izrael), Marco Lund (dán, IFK Norrköping – Svédország), Tóth Balázs (Kazincbarcika)
Kölcsönbe érkezők:
Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek: Bánhegyi Bogdán (legutóbb kooperációs kölcsönben, Kazincbarcikán szerepelt)
Kiszemeltek:

Távozók: Marin Jurina (bosnyák-horvát, MTK Budapest), Lukács Dániel (Kecskeméti TE)
Kölcsönbe távozók:
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz:
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk: Karlo Sentic (horvát, FC Kosice – Szlovákia)

Legfrissebb hírek

A DVTK-tól távozott U-válogatott védő Olaszországban folytatja – hivatalos

Légiósok
21 perce

A Vasas fordított Kispesten, és a tabella élére ugrott

Labdarúgó NB I
13 órája

A Fradi 15 év után áll kieső helyen, de ha Zalaegerszegen győz, előz

Labdarúgó NB I
18 órája

Decemberre halasztották a Ferencváros Kispest-Honvéd elleni bajnokiját

Labdarúgó NB I
23 órája

A belga La Louviere szerződtette Gruber Zsombort – hivatalos

Labdarúgó NB I
23 órája

A Groningen bejelentette Csinger Márk szerződtetését – hivatalos

Labdarúgó NB I
Tegnap, 8:00

Csinger és Tóth mellett Benbuali is távozhat az ETO-tól

Labdarúgó NB I
Tegnap, 7:56

Fejlemények várhatók Gruber Zsombor átigazolásának ügyében

Labdarúgó NB I
2026.08.12. 19:25