NB I: Paksról igazolt korábbi FTC-játékost a Mezőkövesd – hivatalos

D. S. B.D. S. B.
2024.01.05. 13:05
null
Bőle Lukács Paksról Mezőkövesdre igazolt (Fotó: Koncz Márton)
A labdarúgó NB I-ben 10. helyen álló Mezőkövesd-Zsóry FC-nél folytatja a pályafutását az éllovas Paksi FC-től szerződtetett 33 éves középpályás, Bőle Lukács – jelentette be közösségi oldalán a matyóföldi klub.

A Marcaliban született Bőle szülővárosa után megfordult az MTK-nál is, mielőtt Kaposváron a felnőttek között is bemutatkozott, majd 2017-ben a román CSMS Iasinál (Jászvásár) töltött három éve után a Ferencvárosi TC szerződtette, melyet 2020-ig erősített, de a zöld-fehérek az utolsó fél évben kölcsönadták őt Zalaegerszegre.

Bőle 2021-ben távozott a Fraditól és egy idényt töltött a Budapest Honvédnál, majd 2022 nyarán igazolt Paksra, ahol minden sorozatot figyelembe véve másfél év alatt 42 mérkőzésen négyszer volt eredményes.



Bőle a Mezőkövesd második téli igazolása, a borsodi klub ugyanis a középpályás érkezése előtt nem sokkal jelentette be, hogy a Vasastól kölcsönvette Szilágyi Szabolcsot.

TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS A MEZŐKÖVESDNÉL
Érkezők:
Bőle Lukács (Paks)
Kölcsönbe érkezők:
Szilágyi Szabolcs (Vasas)
Kölcsönből visszatérők:
Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek:

Kiszemeltek:
Távozók:Steliano Filip(román, szabadon igazolható)
Kölcsönbe távozók:
Kölcsönből visszatértek klubjukhoz:

Legfrissebb hírek

NB II: kapust és támadót szerződtetett a Szeged; új fiatalok Soroksáron

Labdarúgó NB II
3 órája

Támadót szerződtetett az NB II-es DVTK, többekkel még tárgyalnak, s távozó is van

Labdarúgó NB II
4 órája

Felkészülés: a Ferencváros legyőzte a Qarabagot Ausztriában

Labdarúgó NB I
7 órája

Kulcsember hagyta el a Fradit

Labdarúgó NB I
13 órája

Bajnokcsapathoz igazolt a Nyíregyházáról távozott csatár – hivatalos

Labdarúgó NB I
14 órája

NB II: öt távozó Szegeden és a BVSC-nél, négy a Soroksárnál, a Gyirmót három játékossal erősített

Labdarúgó NB II
2026.06.30. 21:36

Négy szakember érkezését jelentette be az ETO FC

Labdarúgó NB I
2026.06.30. 20:04

Továbbra is kölcsönben marad az MTK-nál a szlovén válogatott középpályás

Labdarúgó NB II
2026.06.30. 16:27
Ezek is érdekelhetik